McDonald's
Fotó: Visual Karsa / unsplash

Mekizni mentek a fiatalok, dorbézolás lett belőle

Tizenévesek egy csoportja átugrott a pulton egy brit McDonald's-ban, és ételt és italt lopott.


Mintegy 50, feltehetően 14 és 16 év közötti fiatal helyi idő szerint este 9 óra körül behatolt az angliai Nottinghamben lévő étterembe

− közölte a nottinghamshire-i rendőrség.

Közülük néhányan átugrottak a pulton, és elkezdték összeszedni a konyhában készülő ételeket, valamint üdítőket is magukhoz vettek. Közben néhányan telefonjukkal filmezték a történéseket. A csoport nagy része hamarosan távozott, de körülbelül 20-an az étteremben maradtak, fenyegetőztek és sértegették a személyzetet, majd − mire a rendőrök a helyszínre értek − szétszéledtek, írja az Insider.

Nem az első eset

Az incidens alig néhány héttel azután történt, hogy Liverpoolban a város egyik McDonald's étterme megtiltotta a kiskorúaknak, hogy 17 óra után felnőtt felügyelete nélkül étkezzenek ott, miután a McDonald's szóvivője szerint a személyzetet „verbális és fizikai bántalmazásnak" tették ki. Az esetről itt írtunk.

Napokkal később egy videó terjedt el a délkelet-angliai Kentben, amelyen látszik, hogy fiatalok egy csoportja bántalmazza a dolgozókat egy McDonald's-ban: felmásznak az asztalokra és néhányan leköpik a személyzetet. Az étterem dolgozói végül elbarikádozták az ajtókat, hogy távol tartsák a csoportot.

A szolgáltató és vendéglátóipari dolgozóknak az elmúlt két évben egyre több durva vendéggel kellett megküzdeniük. Nem ritkán szóbeli és fizikai bántalmazással is szembesültek, és néhányan emiatt ott is hagyták a munkahelyüket.

2021 áprilisában a McDonald's bejelentette, új szabályokat vezet be, hogy

az erőszak, a zaklatás és a diszkrimináció megelőzésével a fizikai és pszichológiai biztonság kultúráját teremtse meg az alkalmazottak és a vásárlók számára.

A gyorsétterem-lánc világszerte bevezetett egy programot a munkahelyi erőszak megelőzésére, workshopokat, e-learning kurzusokat, valamint célzott képzéseket tartott az éttermek személyzetének.

Ne hagyd ki!