Fotó: Shutterstock
Özönlenek a magyar munkavállalók az utolérni vágyott Ausztriába
2022-10-12
Hiába a nagy kereslet a szak- és fizikai munkásokra Magyarországon, nagyon magas a körükben a pályaelhagyók és a kivándorlók aránya. Van olyan uniós ország, ahol nagyjából megháromszorozódott a magyarok száma az elmúlt tíz évben. Az MNB is arról ötletel, hogyan lehetne hazacsábítani az elvándoroltakat.
A Profession.hu állaskereső portál frissen publikált kutatása szerint nagy szükség lenne itthon erre a munkaerőre, hiszen 2019 januárja óta az oldalon feladott fizikai és szakmunkás munkavállalókat kereső hirdetések száma harmadával emelkedett idén augusztusra. Ezzel szemben a pozíciókra jelentkezők átlaga lecsökkent.
A felmérésük szerint a megkérdezett kétezer álláskeresőjük nagyjából a 90 százaléka gondolkodik pályaelhagyáson, 66 százaléka pedig lépéseket is tett ennek érdekében. Magas köztük azok aránya is, akik külföldi munkával is kalkulálnak. Jelenleg 365 ezer ember szerepel az adatbázisukban a szakmunka és fizikai munka kategóriában.
Mi is írtunk róla, hogy nagyjából 560 ezerre volt becsülhető az elvándorolt magyarok száma a nyáron. A kivándorlás a 2004-es uniós csatlakozásunk után ugrott meg, valamint a 2010-es évek elején, a gazdasági válság alatt ismét nagyra nőtt.
Idén több ötlettel állt elő a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogyan lehetne hazacsábítani az elvándoroltakat. A jegybank 144 pontos gazdaságélénkítő javaslatcsomagjából három pont érinti a munkaerőpiacot a migrációval kapcsolatban. Ezek közül az egyik a célzott bevándorlást ösztönözné, a következő a digitális nomádokat próbálná hazánkba vonzani, a harmadik pedig a külföldön élő magyarokat hozná haza.
Az elvándorolt magyarok között felülreprezentáltak a fiatalabb korosztályok és a magasan képzettek. Az ő hazaköltözésüket leginkább a hiányszakmák béremelésével, a hazai vállalatok külföldi toborzásának elősegítésével és kamatmentes hitelekkel segítené az MNB.