Gázvezeték sárga gázcsap gáznyomásmérő
Fotó: Shutterstock

A Gazprom leckéje a németeknek, így járnak a szankciókkal

Oroszország az Északi Áramlaton keresztül Németországnak szállított földgáz mennyiségét 40 százalékkal csökkenti - közölte a Gazprom. Ennek oka, hogy a cég egy fontos berendezése Kanadában ragadt.


Az ellátás csökkentése várhatóan nem érinti érzékenyen Európa legnagyobb gazdaságát, hiszen a nyári időszakban sokkal kevesebb gáz fogy.

Dolgoznak a megoldáson

Az orosz állami cég tweetben közölte, hogy a német Siemens Energy nem adott vissza egy gázkompresszort „a megfelelő időben”, miután a szerkezetet javításra küldték. Ennek eredményeként – írja a cég – csak 100 millió köbméter földgázt tud naponta szállítani az Északi Áramlaton keresztül a korábbi napi 167 millió köbméter helyett.

Az Északi Áramlaton keresztül Oroszország mások mellett Németországot látja el földgázzal. A vezeték éves szállítási kapacitása 55 milliárd köbméter.

A Kanada által életbe léptetett szankciók miatt a Siemens Energy számára jelenleg lehetetlen a gázturbinákat a megrendelő felé leszállítani – közölte a Siemens Energy a Reutersszel. A helyzetről tájékoztattuk a kanadai és a német kormányt, és dolgozunk a megfelelő megoldáson – tették hozzá.

Rögtön ötödével drágult 

Európa legnagyobb gazdasága, a német erősen függ az orosz földgáztól. Jelenleg földgázellátásának 35 százalékát Oroszországtól szerzi be, és csak 2024-re lesz képes változtatni a helyzeten – közölte a német gazdasági miniszter még március végén.

Miután a Gazprom először megpendítette, hogy visszavágja az Északi Áramlat ellátását, a miniszter válaszában leszögezte, hogy az ország földgázellátása így is „garantált” és „változatlan”.

A földgázszállítás csökkentése jelenleg valószínűleg nem érinti olyan érzékenyen Németországot, mint a téli időszakban, hiszen nyáron tipikusan visszaesik a fosszilis energiahordozó felhasználása. Télen azonban a fűtés miatt nagyobb mennyiségre van szükség. Európa más országaiban rekordmennyiségben táraznak be a földgázból, attól tartva, hogy fennakadások lesznek a szállításban.

A Gazprom bejelentése után az európai földgázárak 20 százalékkal megemelkedtek.

Arról, hogy később még tovább csökkentette a Gazprom az Európába küldött gáz mennyiségét, ami már Olaszországot is érinti, itt írtunk.

Putyin orosz elnök épp a napokban mondta, hogy Európa még sokáig rá lesz utalva az orosz energiahordozókra, erről itt lehet olvasni.

Itt írtunk arról, hogy Oroszország napi bevétele az energiahordozókból még mindig több, mint amennyit számítások szerint az ukrajnai háborúra fordít. Itt pedig arról, hogy muszáj lesz enyhíteni az Oroszországra kivetett szankciókon, legalábbis ami a műtrágyát illeti, a globális élelmiszerválság elkerülése érdekében.