Fehér kesztyűs kéz piros gázcsapon fordít
Fotó: Shutterstock

Európának fáj az orosz földgáz hiánya, de Putyinnak még jobban? Mi az igazság?

Jobban fáj Oroszországnak, mint Európának, hogy Moszkva csökkentette a kontinensre irányuló gázszállítást - legalábbis ez derül ki a neves amerikai Yale egyetem elemzéséből.

Az ukrajnai háború miatt egyes árucikkek világpiaci ára ugyan kilőtt, mégis, Moszkva számára az exportképesség sokkal fontosabb, mint az orosz áruk importja a világ számára – vélik a kutatók.

Kinek rosszabb?

Annak ellenére, hogy Európa 40 százalékban orosz forrásból biztosította a földgázellátását, és a kontinensen bizonytalanság övezi a közelgő hideg hónapokat,

hosszú távon az orosz gazdaságnak árt leginkább, hogy Moszkva változtatott az ellátási láncon.

Az elemzés szerzői emlékeztetnek rá, hogy az Európai Unió az év végétől szinte egyáltalán nem importál orosz kőolajat, és a tervek szerint az orosz szén importját is visszavágja augusztus közepétől. Számos európai ország, köztük Németország és Olaszország is azon dolgozik, hogy enyhítse az orosz földgáztól való függését.

Oroszország teljes exportbevétele túlnyomó részben árucikkekből származik, és ez az orosz kormány éves büdzséjének jóval több mint felét teszi ki.

A Jeffrey Sonnenfeld professzor által vezetett elemzőcsoport arra a következtetésre jutott, hogy

az orosz gazdaság inog a nemzetközi szankciók súlya alatt.

Megjegyzik, hogy nem értenek egyet más tanulmányokkal, amelyek szerint Moszkva a vártnál jobban tartja magát, részben az energiahordozókból származó masszív bevételei miatt.

Gyengülő pozíció

Annak érdekében, hogy kiegyenlítse a csökkenő európai exportot, Vlagyimir Putyin orosz elnök új piacokat vesz célba, például Ázsiát, de ott diszkontáron értékesít – hívják fel a figyelmet.

Moszkva arra kényszerül, hogy Kínával és Indiával üzleteljen, ez a két ország pedig erősen árérzékeny, emellett szoros kapcsolatokat ápol más, exportot biztosítani képes államokkal.

Az Ukrajna ellen indított támadás óta az orosz uráli kőolaj ára jelentősen csökkent. Januárról februárra az uráli olajért 1,50 dollárral többet adtak, mint a Brent nyersolajért, azóta azonban 25,80 dollárral olcsóbb lett, mint a Brent

– derül ki a Bloomberg korábbi elemzéséből.

A Kreml tárgyalási pozíciója meggyengült, miután egykori fő piacait fokozatosan elveszíti

– írják a Yale szakértői, hozzátéve, hogy Oroszország egykori nyersanyagexportőri stratégiai pozíciója visszafordíthatatlan károkat szenvedett.


Ne hagyd ki!