Óriási károkat okoz a méhpusztulás hazánkban
Fotó: Shutterstock

A méhészek nagy bajára keresi a megoldást a Nébih

Több szakmai szervezet és kormányhivatal együttműködésével indult kutatás a tömeges hazai méhpusztulás okainak feltárására. A kísérlet szárazföldi szakasza májusban zárult le.


.

Külön-külön nem veszélyesek

A Baranya Megyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi hatósága arról tájékoztatta az Agrárszektort, hogy a megyében is tapasztalható méheltűnések és méhpusztulások miatt a méhészekkel együtt több szakmai szervezet és a kormányhivalat is kutatja a probléma okait. A kutatás során felmerült, hogy a pusztulás oka olyan növényvédőszerek együttes hatása lehet, amelyek külön-külön nem veszélyesek a rovarokra.

Ebből kiindulva a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Baranya Megyei Kormányhivatal és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület egy eddig példa nélküli, közös kutatási projektet dolgozott ki. A kísérlet keretein belül kontrollált körülmények között, szabadföldön és laboratóriumban vizsgálják a szakemberek négy különböző növényvédő szer méhekre gyakorolt együttes hatását

- ismertette a kormányhivatal.

Több vizsgálat folyt

A Nébih feladat a szakmai koordináció mellett a minták laboratóriumi vizsgálata, az eredmények összesített értékelése, valamint a ketreces etetéses kísérletet elvégzése.

A kutatáshoz szükséges méhcsaládokat az Országos Magyar Méhészeti Egyesület adta. Emellett az ő dolguk a méhek viselkedésével kapcsolatos adatok rögzítésének egy része is.

A szabadföldi kísérletekhez szükséges őszi káposztarepce-táblát a Szabadszentkirályi Zrt. biztosította Gerde település mellett.

A kísérlet szárazföldi szakasza májusban lezárult, azonban még folyik az ott gyűjtött méh-, illetve repcevirágminták laboratóriumi vizsgálata, később várható az ökotoxikológiai értékelése. Annak az eredménye határozza meg a következő lépéseket az ügyben.

Megtépázott méhállománnyal indul a szezon

Néhány hete EBBEN a cikkünkben írtunk róla, hogy a nagyjából 20 ezer magyarországi méhész körülbelül 1,2 millió méhcsaláddal telet be tavaly. Viszont a családok 20 százaléka elpusztulhatott, valamint ugyanennyi gyengülhetett le, így csupán 6-700 ezer családdal indulthatott a 2022-es szezon.

A szakember szerint az állomány csökkenésének több ok lehet, de leginkább két dologra vezethető vissza. Eredhet a méhész szakmai hiányosságaiból, de érhette a rovarokat valamilyen rossz környezeti hatás is, mint például permetszerek miatti mérgezés. A családszámot a méhészek év közben azonban vissza tudják állítani, de ez sok munkával és kiadással jár.

Ne hagyd ki!