Tágas kifutó, biopiaci ételmaradék, egyedi disznó-toalett – így kényezteti malacait egy holland állatorvos. Több tízezer gazdának adott már tanácsot, és a beceneve „sertésekkel suttogó”. A Haszon Agrár magazin májusi számából szemlézünk.
„Röff, röff” – méltatlankodik egy nagy koca, mérgesen néz és dühében a fejét ingatja. Dr. Kees Scheepens ugyanis odament a vályújához, és egy kis falatot megkóstolt a takarmányból. A haragos röfögés – az állatorvos és gyakorló sertéstenyésztő elmondása szerint – komolyan veendő vészjelzés, nagyjából ezt jelenti:
„Már kétszer szóltam, meg ne próbáld még egyszer!” Nem tudhatja a jószág, hogy ez a tolakodó kétlábú csak a táp minőségét ellenőrzi. Scheepens azonban jól ismeri a disznók testbeszédét, hangjelzéseit, sőt hipnotizálni is tudja a malacokat – ezért hívják „sertésekkel suttogónak”. Megállapítja, hogy a takarmány íze levesre emlékeztet, de tartalmaz gabonát és étkezési savat is. Hozzáteszi, hogy a disznók legalább olyan válogatósak, mint az emberek: „Ha a táp nincs rendben, inkább otthagyják a vályúban.”
1986 és 2012 közt a doktor Európa minden országában elment hizlaldákba és tenyésztelepekre. „Ezalatt több mint ötmillió sertést láttam. Bár időközben sokat fejlődtek az európai telepek, ehhez a szaghoz mégsem tudtam hozzászokni” – mondja. A bejárások után hosszan zuhanyozott, és közben azon töprengett, miként lehetne megelőzni ezt a bűzt. Ezért fejlesztett ki saját istállójához egy speciális vécét a disznóknak – a szokásos rácspadló helyett (amin átjutva a vizelet meg a széklet összevegyül).
Jutalmazó piszoár
A 61 éves Scheepens felmenői évszázadok óta gazdálkodók, ő a 19. generációt képviseli családjában. Sokáig praktizált állatorvosként, és szokatlan ambíciói vannak tenyésztő létére: a haszonállatokat szeretné „emancipálni”. Fő célja a négylábúak jóléte, a fenntarthatóság és az, hogy a vásárlók kevesebb, de jobb húst fogyasszanak.
„Voltaképpen a sertések a leghigiénikusabb állataink a farmon” – jelenti ki Kees Scheepens. „Nem fognak odacsinálni a vackukba, érzékeny az orruk, és felismerik a széklet szagát. Természetes körülmények közt is igyekeznek az alomtól minél távolabb üríteni.” De a külön vizelésre ösztönözni kell a jószágot, ezért van ott egy jutalomosztó szerkezet: ez citromos savanyú cukrot adagol, amikor a sertések vizelete egy speciális padlómembránon megy át a külső „vécé” területére. A megfelelő hely pedig a karám egyik sarkában lévő sötét felület.
Miért is fontos ez a fenntartható gazdálkodáshoz? Azok után, hogy a jutalom rászoktatja az állatokat a helyes vizeletürítésre, „már nem lesz érintkezés a vizeletben található nitrogénvegyület és a trágyában lévő enzimek között. Ugyanis ebből keletkezik az ammónia, ami az egyik fő tényező a nitrogén-túlterhelésről szóló hollandiai vitákban.”
Scheepens nem kétli, hogy a rácspadló munkahatékonyság szempontjából előnyös. De az állatjólét és állategészség terén múlt századi technológia. A másik fő kifogása, hogy 36 év alatt – amíg sertésfarmokat látogatott – szinte soha nem találkozott optimális ivóvízellátással:
„Szinte mindig túl kevés a sertésitató, és a meglévőknél túl kicsi az átfolyási sebesség. Így a jószágoknak rendkívül meg kell erőltetniük magukat, mégis többnyire kevés ivóvízhez jutnak. Ez szintén gyakran vezet farokharapáshoz, mivel az egyik sertés a másikon vezeti le a frusztrációját.”
Ha nevet adsz nekik…
„Nagyi, Tesó, hahó, gyertek ide!” – így szólongatja a holland gazda az egyik legidősebb disznaját és annak párját. A hétéves koca „Oma” (Nagymami), állandó társa pedig „Bro” (avagy Borough), egy kilencéves berkshire-i kan. Szedik is a lábukat, hogy bio-kajszibarackot falatozzanak. Mindez nem egy idillikus állatmesében történik, hanem Hollandia déli részén, Oirschot község egyik csöndes utcájában, a Hemelrijken farmon – ami hollandul ezt jelenti: „a mennyek birodalma”.
„Borough és Oma állandó lakók” – jegyzi meg Scheepens, és a legtávolabbi mezőjére megy, ahol a két több mint 400 kg-os állat elhelyezkedik a külön ólban. „Ha nevet adsz egy disznónak, nincs szíved levágni. Három kanom volt, David, Att és Borough.” Az első kettő már kimúlt, de „Bro” még mindig itt van. Aztán körbejárja a kifutót, eteti a 28 kocáját, és franciául beszél hozzájuk. Scheepens szerint a „neuf” helyeslés, a „huit, huit” pedig azt jelenti: „kérek még”.
Egészséges eledel
A sertések az Ekoplaza bio szupermarket által kidobott termékeket eszik. Van itt fehérkáposzta, kissé elfonnyadt bab, zöldség, kanadai lencse, nyugat-afrikai túlérett mangó, több száz kád barack és szójajoghurt. A közelben, egy erdős természetvédelmi területen 45 angus tehén legel. Scheepens elsősorban az általa Berkshire hercegének nevezett fajtát neveli, a berkshire-i és a fehér sertés keresztezését, amelyet Angliában eltöltött évei alapján neveztek el. Bár a húsukért neveli őket, szenvedélyesen rajong az állatvédelemért. „Dúskálok az anyagiakban? Nem, de engem elsősorban a haszonállatok emancipációja motivál.”
Majdnem egy évtizede indította el sertésprojektjét, amelynek célja, hogy visszahozza a szabadtéri tenyésztést Hollandiába. De úttörő szerepet visz a tenyésztelepek új típusának elterjesztésében is. „A hollandiai sertéstenyésztés zsákutcának bizonyult” – jelenti ki határozottan Kees Scheepens.
Meg kell érteni a sertést
„Most már tudjuk, hogy ez nem egy hús- és zsírtermelő ösztönlény, hanem olyan eszes, hogy megközelíti egy kisgyermek intelligenciáját. Közben világszerte azt látom, hogy sok sertéstartó nem érti meg az állatait, így nem tudja, mi helyes és mi helytelen.”
Úgy véli, a tömeges tartással van a baj, ahol a kannibalizmus, mint például a farokharapás, felváltják a sertés szokásos viselkedését, amilyen mondjuk az élelemkereső vagy csak „felderítő célú” turkálás. Ehelyett Scheepens szerint a sertéseknek természetesebb környezetre van szükségük, hogy szalma- vagy faaprítékban turkálhassanak. A szalmát hálóhelyként is kiváló anyagnak tartja, szerinte az ebben rejlő mikotoxinok veszélyét túllihegik. Rácspadló helyett pedig az általa javasolt vécé szükséges.
A „sertésekkel suttogó” doktor úgy véli, a vágóhidakon és az intenzív farmokon zajló állatkínzás nem tarthat sokáig. Neki a személyes fordulópontot az 1997–1998-as sertésinfluenza-járvány jelentette, amikor mintegy 10 ezer újszülött malac elaltatására kényszerült. „Akkoriban csak a munkámat végeztem. De később súlyos epilepsziás rohamaim lettek. Azt mondogattam magamban: »eutanázia egészséges disznóknak.« Állatorvosként arra képeztek ki, hogy meggyógyítsam a beteg állatokat vagy tartsam egészségesen őket, nem arra, hogy pusztítsam, ahol érem.”
Ezek után úgy döntött, elődeihez hasonlóan farmer szeretne lenni. „Úgy gondolom, hogy ha állatokkal akarunk foglalkozni, és szerepet szeretnének kapni a mezőgazdaságban, annak fenntarthatónak kell lennie” – mondja Dr. Kees Scheepens. „A hús kidobható termékké vált, az igazi értékét már nem becsülik. Felfogásom szerint a fenntarthatóság ott kezdődik, hogy először az állatok jólétével foglalkozol.”
Természetes tartás
Már 36 éve látja el tanácsokkal a doktor kontinensünk sertéstartóit – főleg Hollandiában és Németországban. Elmondása szerint egy új sertésistálló felépítése során inkább a jövőre, mintsem a jelenre kell gondolni. „Mert ami ma általános szabvány, az öt év múlva már elmaradott dologgá válhat. Ezért az istálló belsejét a lehető legrugalmasabban kell kialakítani”, mivel adott esetben csak a külső falak maradnak meg, minden egyebet át kell alakítani. Ez a fajta módosítás egyúttal gazdaságosabb is.
Ám Kees Scheepens szerint ezzel együtt is a szabadtéri tartás a legjobb az állatjólét és állategészség szempontjából. „Ha ezt jól csinálják, nincs gond se szalmonellával, se toxoplazmózissal, se egyéb kórokozókkal. Angliában működnek olyan farmok, ahol akár 30 ezer sertést hizlalnak a szabad ég alatt, és gazdaságilag nagyon is sikeresek.”
Szóval a végcél így is a hús- és zsírtermelés marad, csak más léptékben és jobb körülmények közt. Vagy ahogy Fekete István írta a Vuk c. híres állatregényében: „… a disznóólban Csám horkolt, és azt hitte álmában, hogy őt az ember szeretetből eteti.”
Források: Ökolandbau (oekolandbau.de), Pforzheimer Zeitung (pz-news.de), The Guardian (theguardian.com), Welt (welt.de), Down to Earth (downtoearthmagazine.nl)
