A borászatokba is beférkőztek az MI-n alapuló megoldások
Fotó: Shutterstock

Ide jutottunk: Ezt a bort az MI készítette

Egyre nagyobb szerephez juthat a mesterséges intelligencia (MI) a borászatokban. Ezt bizonyítja, hogy az idén olyan bor is megjelent a piacon, amelynek létrehozásában oroszlánrészt vállat egy MI.


Az MI-k hasznosak lehetnek a borkészítésben is

Nagy feltűnést keltettek a Moldáv Nemzeti Borászati Iroda azon borai az idei düsseldorfi borszakmai kiállításon, melyeket állítólag a Chelaris nevű bot segítségével készítettek – írja a Vince. Mint mondták, ötéves adatgyűjtés után a program javasolta a szüret idejét, határozta meg a szőlészeti munkák mikéntjét, valamint a házasítási arányokat. Emellett elkészítette a címke dizájnját és a marketingtervet is.

Az Agroinform szerint a mesterséges intelligencia segítségével készülő moldáv borok összhangban vannak a világ borászataiban zajló folyamatokkal, hiszen az MI egyre nagyobb szerephez jut a pincészetekben.

Például az USA-ban olyan szenzorokkal és kamerákkal felszerelt traktort kínálnak szőlőműveléshez, melynek a mesterséges intelligencián alapuló szoftvere a felvételek alapján megbecsüli a várható termést.

Azonban a szakértők szerint a termésmennyiség megbecslése mellett a minőség optimalizálásában is nagyobb szerep juthat az MI-nek.

Továbbá jónéhány tengerentúli pincészet alkalmazza a Tastry nevű alkalmazást, ami a fogyasztók mindenkori ízléséhez segít igazítani a borok ízét. A szoftver adatbázisa 250 millió amerikai borpreferenciáit tartalmazza. Azokból számolj ki, milyen cukor-, sav- és tannintartalmú borokra lehet igénye a vásárlóknak.

Eddig tárolható el a felbontatlan palack bor

Egyébként néhány üveget ajánlott felbontani egy-két éven belül, azonban egyes palackok élvezhetők akár évtizedekkel a magvásárlásuk után is.

Az eltarthatóság függhet a bor származási helyétől, az évjáratától, valamint a készítésének és a tárolásának a módjától. Amennyiben az italt az elkészítésekor reduktív eljárással tankokban érlelték, akkor az gyümölcsös, virágos aromákban lehet gazdag. Az ilyen borkészítményt érdemes mielőbb felbontani, hiszen néhány év alatt elveszítheti a frissítő íz- és illatvilágát. Azonban, ha oxidatív eljárással hordós érlelést kapott, azzal az érlelési jegyek kerülhetnek előtérbe, így tovább marad tárolható.

A fehér és a rozé borok nagyobb arányban készülnek reduktív eljárással. Ajánlott a vásárlás után hamar elfogyasztani az ilyen termékeket, nem érdemes őket hosszú évekig tárolni (legfeljebb 1-2 évig). Az ilyen borok általában az olcsóbb kategóriába tartoznak.

Inkább alkalmasak a hosszabb tárolásra az oxidatív eljárással készült borok. Azonban ezeket sem lehet a végtelenségig raktározni, hiszen a hordós érlelés miatt a velük kapcsolatba került oxigén egy idő után kedvezőtlenül módosítja a termék aromáit. Általában a magasabb tannintartalmú vörösborok alkalmasak a hosszabb idejű tárolásra. Ez nagyjából 5-6 évet jelent, de kiemelkedő minőség esetén akár 8-12 évig is izgalmasok és kellemesek maradhatnak az italok.

Emellett, ha egy bor magas alkoholtartalommal rendelkezik, az jellemzően tovább eláll. A magasabb alkoholhoz leginkább több cukorra van szükség a szőlőszemekben, amelynek mértéke nagyban függ az adott év időjárásától.

A magas maradékcukor-tartalmú borok is (mint például a kései szüretelésű borok és az aszúk), alkalmasak lehetnek hosszabb tárolásra. Egy jobb minőségű tokaji szamorodni akár 30-40 évig is eláll, amíg egy öt-hat puttonyos aszú, vagy egy aszúesszencia ennél jóval tovább tárolható.

Ne hagyd ki!