Pedig az 50-es években egyes francia iskolai menzákon is szolgáltak fel bort
Fotó: Shutterstock

Kijózanító: leszokóban vannak a vörösborról a franciák

Franciaország kultúrájának szerves része a borkultúra. Az 50-es években egyes iskolai menzákon is szolgáltak fel bort. Azonban egyre kevesebbet fogyasztanak az italból franciák a statisztikák szerint. A visszaesés leginkább a vörösborokat érinti.


Egyre kevesebb bort isznak a franciák

Hiába a világ harmadik legnagyobb bortermelője, a felére csökkent a borfogyasztás Franciaországban az elmúlt 50 évben a Kantar kutatócég és az Amerikai Borszakértők Szövetsége (AAWE) adatai szerint. Pedig az 50-es években egyes iskolai menzákon is szolgáltak fel bort. Azonban manapság divatos a „Santé sobriété”, azaz az egészséges józanság szlogene, főleg a fiatalabbak körében – jegyzi meg a Magyar Mezőgazdaság.

Nagyjából hat százalékkal csökkent a borfogyasztás Franciaországban az 50 év alattiak körében 2011 óta (az idősebbek között enyhe volt a csökkenés). A fehérborfogyasztás továbbra is népszerű lehet, hiszen a részadatok szerint a vörösborokra mintegy 32 százalékkal esett vissza a kereslet.

A kutatók a visszaesést azzal indokolják, hogy a fiatalabbak (ellentétben az idősebbekkel), jellemzően csak a különlegesebb alkalmakkor nyúlnak ehhez az italhoz. Emellett a kormány 2019-es kampánya legfeljebb napi két pohár bor fogyasztására ösztönzött. Továbbá egyre több az egyedülálló szülő Franciaországban, egy ilyen státusz pedig gyakorlatilag kizárja a borivás lehetőségét.

Nem fordultak el teljesen a bortól

Tehát csökkent a borfogyasztás Franciaországban, azonban így is jelentős: átlagosan 47 liter/fő/év a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) friss jelentése szerint. Ettől csak a portugálok isznak több bort.

A Kantar szerint az, hogy leginkább a vörösborok népszerűsége csökkent, de továbbra is sok fehérbor, pezsgő és rozé fogy, leginkább a francia étrend átalakulásával magyarázható. Egyre több a vegetáriánus és vegán az országban, viszont a vörösborok jellemzően húsételekhez állnak jól.

Emellett Franciaországban az egy lakosra jutó éves alkoholfogyasztás is meglehetősen magas, hiszen a borok mellett más alkoholos italokat sem vetnek meg.

Józan értékelés a tokaji aszúk tesztjén, ez a bor lett a nyerő

Ha a boroknál járunk: összesen 17, 2016-2018-as évjáratú ötputtonyos tokaji aszúbort hasonlítottak össze a Szupermenta terméktesztjén a Nébih szakemberei a napokban.

A laboratóriumban csaknem 40 paramétert vizsgáltak: mérték egyebek között a termékekben a glicerin és a tartósítószerek mennyiségét, valamint az alkohol- és cukortartalmat. A tesztelt aszúk alkoholtartalma – címkéjük szerint – 10,0 és 12,5 százalék között mozgott, melyet a laboratóriumi eredmények is megerősítettek. A vizsgált borok beltartalmi és élelmiszerbiztonsági jellemzői is megfeleltek az előírásoknak.

A Szupermenta terméktesztek egyik legnépszerűbb mozzanata a kedveltségi vizsgálat, ahol szakértő és laikus borkedvelők pontozták a termékeket. Értékelésük alapján a Pauleczki Tokaji Muscat Lunel Aszú (2017) végzett az első helyen, második lett a Sárga Borház Tokaji Aszú (2017), míg a dobogó harmadik fokára az SZM Sommelier Tokaji Aszú (2017) léphetett fel.

További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Ne hagyd ki!