2900 milliárd forint forrás fog a gazdák rendelkezésére állni

Nagy István agrárminiszter jelentette be, elkészült a 2024-es pályázati menetrend, így már látható, mikor indulnak az új vidékfejlesztési pályázatok. A tájékoztatása szint 2900 milliárd forint forrás fog a gazdák rendelkezésére állni a 2023 és 2027 közötti időszakban.


Hamarosan indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok

2024. elejétől megkezdődik az új agrár- és vidékfejlesztési pályázati felhívások és támogatási jogcímek meghirdetése. A tervek a külső körülmények okán kis mértékben módosulhatnak. A jövő év végéig tervezett menetrend kialakítását nem írja elő jogszabályi kötelezettség, de a jelenlegi nehezebb gazdasági, piaci és finanszírozási környezetben az érintettek számára fontos a tervezhetőség és kiszámíthatóság. Valamennyi támogatási konstrukció esetében széleskörű szakmai egyeztetést folytatunk, kikérjük valamennyi érintett szakmai szervezet és intézmény javaslatait, véleményét, valamint be fogjuk vonni őket az elmúlt évek gyakorlata alapján a pályázati felhívások és támogatási konstrukciók előkészítésébe

- idézi Nagy István agrárminiszter bejelentését a Kormány.hu.

Mint mondta, a pályázatok kihirdetése 2024 februárjában indulhat, elsősorban az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó konstrukciókkal. Emlékeztetett rá, Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervét tavaly november 7-én fogadták el Brüsszelben. A tervezet 2023-tól 2027-ig tartalmazza a magyar agrár- és vidékfejlesztési támogatások kereteit és lehetőségeit a gazdálkodóknak, az élelmiszer-előállítóknak és a vidéki településeknek. A mintegy 600 milliárd forint uniós agrár- és vidékfejlesztési forrást 2300 milliárd forinttal egészíti ki a magyar kormány.

Rendelkezésre állnak az eszközeink ahhoz, hogy új pályára állítsuk a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart. Az a célunk, hogy 2030-ra az agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőjön, az export pedig 50 százalékos növekedéssel 15 milliárd euróra emelkedjen

- közölte a tárcavezető.

Az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok 69 kiírásból álló menetrendje ezen a linken érhető el.

Jelentős forrásokat fordíthatunk az önözésfejlesztésre

Minden bizonnyal jelentős összegek fognak jutni hazánk öntözésfejlesztésére is, melynek témájával mi is foglalkoztunk a napokban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2022-ben Magyarország mezőgazdasági területe mintegy 5,1 millió hektár volt. A terület 82 százalékát szántóként hasznosították. Azonban célzottan csak 111 ezer hektáron öntöztek, amely alig több, mint a teljes terület két százaléka. Kiemelt cél, hogy 2030-ra megközelítőleg 350 ezer hektár felett legyen az öntözött terület hazánkban. A 2022-es aszálykárok után kialakult helyzet miatt 2023-ban a gazdálkodókat kiemelten támogatja a kormány, a mezőgazdasági öntözés ingyenes.

Az üzemre engedélyezett éves vízmennyiség (a halastavakkal együtt) 2022-ben országos szinten vármegyénként átlagosan 31,6 millió m3 volt, de négy vármegyében 2 millió m3-t sem érte el, ezek: Nógrád, Zala, Heves és Vas. Hazánkban 2022-ben hektáronként átlagosan 1586,6 m3 vizet használtak fel a gazdálkodók, 13,9 százalékkal többet, mint 2021-ben. Nagy volt a szórás régiónként: a Dél-Alföldön egy hektáron átlagosan 1610 m3, Észak-Alföldön 1665,6 m3 vizet öntöztek ki, ami az országos átlagnál 1,5 és 5 százalékkal több. Ezzel szemben Észak-Magyarországon kevesebb vizet használtak fel hektáronként, mint az országos átlag fele.

Ne hagyd ki!