Maradhatnak a magas árak a gabonapiacon
Forrás: Shutterstock

Fel vagy le? Erre számíthatunk idén a gabonapiacon

Óriási változások és árrobbanások jellemezték a nemzetközi és a hazai mezőgazdasági piacot az utóbbi időben. Manapság különösen nehéz előre tervezni a szektorban.



Erre számíthatunk idén a gabonapiacon

Nagyon nehéz megjósolni, hogy milyen év elé néznek idén a gazdák, hiszen számos dolog alakíthatja a termés alakulását. A szektor szereplői jelenleg az időjárási előrejelzéseket és a dél-amerikai aratás fejleményeit várják, hiszen először ezek lehetnek mérvadóak a gabonapiacon. A mostani árakról és a szektor kilátásairól Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökét kérdezte az Agrárszektor.hu.

A szakértő elmondta, hogy decemberben leállt a világ gabonapiaca, januárban azonban újabb áremelkedés jellemezte a globális piacot.

„Nagy várakozások előtt állunk, most lesz a betakarítási szezon délen, a nyári kalászosok aratása most fog kezdődni, erre vár a világpiac. Magyarországon nagy üzletkötésekről egyelőre nem lehet tudni”

- nyilatkozta Petőházi Tamás.

Ilyen árakkal számoljunk

Az elnök arról is beszélt, hogy jelenleg 110 ezer forint környékén van a búza tonnánkénti ára. Az olajos növények ennél is többe kerülnek, nagyjából 250 ezer forintba. A kukorica és a többi kalászos pedig 90 ezer forint felett jár tonnánként.

Jelenleg a szakma a déli félteke terméseredményeire figyel. Ha jó hírek érkeznek onnan, csökkenhetnek az árak, rossz fejlemények esetében azonban emelkedhetnek. Ezt követően pedig sok múlhat a tavaszi időjáráson is.

Az utolsó állapotfelmérés tavaly decemberben volt, a következő pedig márciusban lesz. A kalászosok jelenlegi helyzete viszont nem mondható ideálisnak. Hetekig 8-10 centiméteres hótakaró alatt kellene lenniük a növényeknek, ami még nem következett be.

A koronavírus-pandémia is közrejátszott az elmúlt évek magasabb áraiban, azonban úgy tűnik, ezzel a problémával itthon sikerült megbirkóznia az ágazatnak.

„Okozott némi problémát a munkaszervezésben, de ezt is meg tudtuk oldani. Egy traktorhoz csak egy ember kell, így nem tud mást megfertőzni, a dolgozók pedig nem találkoztak a legtöbb esetben. Még az üzemanyagot is kivitték, ezzel is csökkentve az érintkezést, valamint törekedtünk arra, hogy kerüljék a tömegközlekedést. Sok praktikus megoldás született, persze, nullára nem lehet csökkenteni a megbetegedéseket, de összességében sikerült jól megszervezni a járvány ideje alatt is a munkát, nagyobb fennakadás nélkül”

- fogalmazott Petőházi Tamás.

Árcsökkenésre nem számíthatunk 

Az elnök végezetül ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire függ a piac az időjárástól, hiszen a növények szabad ég alatt vannak. Számításai szerint a mostanihoz hasonló világpiaci árak akár 2-3 évig is maradhatnak, de inkább drágulás várható, mint árcsökkenés. A piacnak rekordmagas termésre és rekordmagas árakra lenne szüksége, erre azonban nem számíthatnak. Példaképpen hozta fel tavaly a kukorica esetét, amikor rekordtermésre készültek a szakértők, a terméshozam mégis elmaradt a várttól.

Ne hagyd ki!