Sorolunk évelő haszonnövényeket, amelyek jól érezhetik magukat a hazai kertekben
Fotó: Shutterstock

Ezekkel tényleg kevés a munka: évelő kerti haszonnövények

Elsősorban az egynyári zöldségek elterjedtek a magyarországi kertekben, pedig nagy számban léteznek évelő zöldségfélék is. Az utóbbiak nagy előnye, hogy nem kell sokat bajlódni velük.


Évelő haszonnövények a kertben

Akár kezdő kertészeknek is ajánlott lehet az évelő haszonnövények termesztése. Meglehetősen kevés gondoskodást igényelnek. Általában évekig számítani lehet rájuk azon a területen, ahová korábban kerültek. Sorolunk néhány növényt, amelyek az említett kategóriába tartoznak. Vannak köztük dísznövénynek és gyomnak tartott növényfélék is. A felsorolásban szereplők mind ehetők, bár bizonyos fajoknál nem elterjed az efféle hasznosításuk.

Spárga: A napos, szélvédett helyeket kedveli. Legtöbbször az egyéves tövek telepítését javasolják, mert így hamarabb kaphatók fogyasztható sípok – írja az Agrárszektor.

Csicsóka: Napos helyre kell ültetni, jó vízgazdálkodású területre. Akár homokos talajban is jól érezheti magát. Gumói télállóak. Elég egyszerre annyit felszedni belőlük, amennyit rövid időn belül fel lehet használni, mert gyorsan romlik.

Articsóka: Szintén napos, védett fekvésbe való. Gazdag, kissé kötött, jó vízgazdálkodású talajra van szüksége. Az első évben nagyon szomjas, a későbbiekben kevesebb vízzel is beéri.

Sásliliom: Nagyon kevés gondoskodást igényel. Szinte bármilyen talajon megél, de a semleges, vagy kissé savanyút részesíti előnyben. Azonban ne ültessük olyan helyre, ahol magas a talajvíz. A napot és az árnyékot is bírja, de napos helyen bővebben virágzik.

Útifű: Bár gyógynövényként ismert, a nyers levelei a salátát is gazdagíthatják a konyhaasztalon. Főzhető és kezdetleges virágrügyei is fogyaszthatók. Magokkal könnyen szaporítható. Nyugodtan kerülhet napos helyre.

Gyermekláncfű: Egy szupergyógynövény, amely vitamindús leveleket ad. Kerülhet belőle a salátákba és szendvicsekbe nyersen, azonban főzhető is. Praktikus a magoncait gyümölcsfák alá ültetni.

Rebarbara: Kedveli a napos helyet, de a félárnyékot is, azonban igényli a tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajt. A levélnyelei többféleképpen fogyaszthatók.

Sóska: Tökéletes neki a félárnyékos hely, de gazdag, jó vízgazdálkodású talajra van szüksége. Zsenge, savanykás levélkéit folyamatosan szedhetjük.

Parajlibatop: Kedveli a napsütötte helyeket, de megfelel neki az árnyékosabb terület is. Nedvesebb közegben lazább szövetű, zsengébb szárat és levelet hoz.

Torma: Elsősorban félárnyékban érzi jól magát, tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajban. Vízigénye elég magas, érdemes locsolni.

Árnyliliom: Védettebb, szélcsendesebb helyen, félárnyékban, árnyékban érzi jól magát. Tűző napon megég a levele. Nyirkos, humuszban gazdag, agyagos, enyhén savanyú talajt kedvel. Forróságban igényli a bőséges locsolást. Hajtása hasonlóan szedhető, mint a spárgáé.

5 kerti haszonnövény, ami jól bírja a forró nyarat

Sorolunk néhányat a kert legstrapabíróbb, legkitartóbb növényei közül is, amelyeket nyugodtam lehet ültetni vagy vetni naposabb területekre. Ezek a fajok nemcsak szépek, haszonnövények is. De itt a lista:

  • Édesburgonya (Ipomoea batatas)
  • Feketegyökér (Scorzonera hispanica)
  • Csicsóka (Helianthus tuberosus)
  • Földimogyoró (Arachis hypogaea)
  • Fénygyökér (Dioscorea batatas)

A részletekért ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.

Ne hagyd ki!