Nem dőlhetnek hátra a gazdák a betakarítás után sem
Fotó: Shutterstock

Gazdapanasz, ezért maradhatnak el fontos beruházások

Számos magyar gazda mondta vissza a korábbi megrendelését, vagy halasztotta későbbre a gabona- és terménytároló építését, korszerűsítését annak ellenére, hogy pályázat segítheti a beruházását. A veszteséges év után kevesen engedhetik meg maguknak a projektet, pedig nagy szükség lenne a modern tárolókra.


Nem mindenki tudja megfelelően tárolni a betakarított terményt

Hamarosan vége a betakarításnak Magyarországon. A betakarított terményt a gazdák vagy a saját tárolóegységeikben – raktáraikban, silóikban – tárolják, vagy bértároltatáshoz folyamodnak. A nem megfelelő tárolás olyan biológiai és kémiai folyamatokat indíthat el a termésben, amelyek miatt csökkenhet az értéke, megnehezülhet az értékesítése, vagy ellehetetlenülhet a felhasználása.

A tároláshoz korszerű létesítményekre van szükség, azonban ilyen tárolókkal a gazdák egy része nem rendelkezik. A probléma kezelésére tavaly augusztusban megnyílt a Vidékfejlesztési Programban a terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésére egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázat.

Az Agrárszektor kutatása szerint akkor úgy látszott, hogy a gazdatársadalom nagy hajlandóságot mutat ezekre a beruházásokra, de a fejlesztések gátja lehet az építőanyagok drágulása, és az, hogy nem rendelkezik mindenki a pályázatokban előírt önrésszel. Egy friss felmérésekből pedig kiderül, hogy számos gazda továbbra sem tud élni a lehetőséggel. Az idei, veszteséges év után több projektet is visszamondanak a gazdálkodók.

Több beruházás zajlik, de sokan visszaléptek tőle

A bajai Kal-System Kft.-nél folyamatosan zajlik a beruházások kivitelezése. Azonban a költségek növekedése és a forint gyengülése miatt volt olyan megrendelőjük, aki ideiglenesen visszalépett az eltervezett beruházástól. Viszont a pályázók 10-20 százaléka ténylegesen is visszalépett, főleg az építőipari áremelkedések miatt.

A Hevesgép Kft. is azt közölte a portállal, hogy a pályázatok miatt különösen sok a megrendelésük, de nekik is a megrendelők 10-20 százaléka visszamondta a beruházást. Az idei aszályos év miatt óriási bizonytalanság tapasztalható az ügyfeleik körében. Sokan nem mernek belevágni a fejlesztésbe, mert nem úgy sikerült a 2022-es mezőgazdasági szezonjuk, ahogyan arra számítottak.

A gödöllői székhelyű MJF Kft. sokkal borúlátóbb a helyzetet illetően. Ahogyan arról tájékoztattak, pénzügyi késlekedés miatt is lehet csúszás a beruházásokban, ugyanis nem tapasztalják, hogy érkeznek a támogatások.

A nem megfelelő tárolás veszélyei

Több beruházás tehát csúszik, pedig sok negatív következménye lehet a betakarítás után a nem megfelelő tárolásnak. Például gyakori hiba, hogy a terményeket már 14,5 százalékos nedvességtartalommal betárolják, ami penészesedéshez, erjedéshez, összetapadáshoz vagy csírázáshoz vezethet. Emellett a gombás fertőzések miatt megemelkedett toxintartalom, így ellehetetlenühet az élelmiszercélú, valamint a takarmánycélú felhasználása. Ezek a toxinok utólag nem távolíthatók el a gabonáról, bár egyes malomipari eljárásokkal csökkenthető a szintjük.

Gondot okozhat a nem megfelelő tárolási hőmérséklet is a megnövekedett páratartalommal együtt. Rovarkártevők, például a lisztbogár és a gabonazsizsik megjelenésének kedvezhet. A tárolók fizikai hibái és hiányosságai (például lyukak és repedések) pedig beázást, bepárásodást, valamint rágcsálók és madarak felbukkanását eredményezhetik.

Ne hagyd ki!