Egy korszak ért véget a Lamborghininél
Fotó: Shutterstock

Nem ad el több benzines autót az olasz luxusmárka gyártója

Eladta az utolsó, hagyományos, robbanómotoros autóját a Lamborghini. A jövőben hibrid autók forgalmazására és gyártására tér át.


Hibrid autókra tér át a Lamborghini

1,8 milliárd eurót fektet a hibrid autók gyártásába a Lamborghini 2024-ig – jelentette be a Volkswagen Csoporthoz tartozó olasz autógyártó 2022 nyarán.

A héten pedig arról adott hírt Stephan Winkelmann, a luxusautós cég vezetője, hogy beteltek a megrendelési könyveik. Azaz gazdára talált az összes, a jövőben legyártandó robbanómotoros járművük – írja a Reuters.

A 24 megjegyzi, ezzel lezárul a Hurucan és az Urus modellek korszaka. Jövőre pedig elkezdődik a Revuelto nevű, plug-in hibridek gyártása. Egyébként a cégvezető arra számít, a Revueltokat is értékesíteni fogják legkésőbb 2025 végéig.

Visszapillantó tükörből nézik a válságot

Egyébként a legtöbb autógyártó forgalma jelentősen visszaesett tavaly, viszont számos luxusautó—márkának a világjárvány időszaka sem hozott visszaesést. Például a Ferrari nagyjából 20 százalékkal növelte az árbevételét 2022-ben az előző évhez képest. Az 5,1 milliárd eurós bevétel mellett 939 millió euró profitot termelt. A cég várakozása szerint idén 5,7 milliárdra emelkedhetnek a befolyó összegek, ami teljesen valószínű annak a fényében, hogy a megrendelőik előre lekötötték az egész évre a teljes gyártói kapacitásukat.

Luxus sportmárkáról van szó, így nem meglepő, hogy nem százezres mennyiséget értékesítenek az autóikból évente. 13 221 darab új Ferrarit adtak el tavaly, amíg 11 155 autót 2021-ben, ami 18,5 százalékos bővülést takar egyetlen év alatt. Tehát a bevételeik növekedése elsősorban nem az inflációnak, hanem az értékesítési volumen növekedésének tulajdonítható.

Leginkább Kínában növekedett a cég, ahol (Hongkonggal és Tajvannal együtt) 8-ról 12 százalékra emelkedett az eladott autóik darabszámának az aránya a teljesen éves értékesítéseikben egy év alatt.

A Ferrari forgalomba kerülő autói 78 százalékban csak belső égésű motorral voltak felszerelve tavaly, valamint 22 százalékot tettek ki a hibrid modellek.

A kőgazdagok fittyet hánytak a válságra, szórták a pénzt

Az olyan ultragazdagokat célzó márkák, mint a Ferrari, a Dior, a Louis Vuitton és a Versace anyacégei tavaly év közben növelték profitkilátásaikat, miután robusztus eladási számokat produkáltak.

A luxuskategória érintetlensége a korábbi gazdasági visszaesések idején is figyelemreméltó volt. Magától értetődik, hogy az ultragazdagok érzik meg utoljára, ha baj van, hiszen a vagyonuk védőburokként szolgál a gazdasági kellemetlenségek ellen. A lankadatlan költést ugyanakkor az is indokolja, hogy a drága árucikkek gyakran státuszszimbólumként szolgálnak.

A hatalom szimbólumai a törzsön belül sokat számítanak

– mondta korábban Milton Pedraza, a Luxury Institute ktatócég vezetője.

Ne hagyd ki!