Egy fekete Tesla elektromos autó halad az autópályán a naplementében
Fotó: Unsplash

Felemásan indul a Twitter-király Elon Musk éve

A Tesla friss negyedéves jelentésében ismét értékesítési csúcsról számolt be, ennek köszönhetően fennállásának legsikeresebb évét tudhatja maga mögött. A sikereket azonban kissé beárnyékolja, hogy biztonsági okok miatt több százezer járművet kellett visszahívnia az elmúlt napokban.



Rekord rekord hátán

A Tesla 308 600 elektromos autót értékesített az októbertől decemberig tartó pénzügyi negyedévben, ami 30 százalékos növekedést jelent a harmadik negyedévhez képest. A gyártónak ez volt zsinórban a hatodik pénzügyi időszaka, amelyet rekord eredményekkel zárt le. Idén összesen 936 172 autót értékesített, 87 százalékkal többet, mint tavaly.

Az adatok azt jelzik, hogy Elon Musk nem túlzott, amikor tavaly októberben azt mondta, hogy a Tesla „jó ideig” képes lesz fenntartani az 50%-ot meghaladó éves növekedési ütemet.

Annak ellenére, hogy a globális chiphiány továbbra is komoly fennakadásokat okoz a járműiparban, a Deutsche Bank előrejelzése szerint a Tesla 2022-ben több mint 1,5 millió autót értékesíthet.

Musk természetesen nem hagyta szó nélkül az eredményeket, Twitteren a következőt írta:

A Tesla csapata nagyszerű munkát végzett világszerte!

Nem teljes az öröm

Az elmúlt napok történései alapján kijelenthetjük, hogy a lehető legjobbkor érkeztek a hírek a Tesla értékesítési csúcsairól. Közvetlenül karácsony előtt a gyártó bejelentette, hogy az összes 2017 és 2020 között forgalomba helyezett Model 3-as autójánál, valamint néhány Model S-járművénél problémák merülhetnek fel. A cég ezért kénytelen visszahívni majdnem 500 ezer forgalomba helyezett gépjárművet.

356 309 darab Model 3-as autót azért szükséges átvizsgálni, mert a csomagtartók nyitása és zárása során a tolatókamera kábelkötegei megsérülhetnek, ezért problémák merülhetnek fel a kamerák használatakor.

119 009 Model S jármű esetében pedig az is előfordulhat, hogy az első csomagtartó reteszének szerelvénye rosszul van beállítva. Emiatt a motorháztető váratlanul kinyílhat, és a járművezető látását is akadályozhatja.

A kocsik átvizsgálását és a szükséges javításokat a Tesla ingyenesen vállalja. A cég a legutóbbi gyorsjelentéséig (Q3) durván 2 millió autót adott el, ezért az járműveik negyede érintett lehet az ügyben.

Fő a biztonság

Nem ez az első biztonsági intézkedése a Tesla-nak. Júniusban csaknem 8000, potenciálisan hibás biztonsági övekkel felszerelt járművet hívott vissza. Ugyanebben a hónapban további 6000 Model 3 és Model Y autót is berendelt potenciálisan meglazult csavarok miatt, amelyek befolyásolhatják a gumiabroncsok nyomását. Az NHTSA, ami a járművek teljesítményére vonatkozó szabványok betartatásáért felel, jelenleg 12 olyan balesetet vizsgál, amelyekben a Tesla önvezető autói is érintettek.

Annyi biztos, hogy a biztonsági aggályok nem tántorították el a vállalati partnereket a világ leghíresebb villanyautóitól. A Hertz autókölcsönző vállalat a közelmúltban a valaha volt legnagyobb e-autó rendelését adta le a Tesla-nak, 100 ezer villanyautót vásárol Elon Musk vállalatától. A megállapodásnak köszönhetően a Tesla piaci értéke meghaladta az egybillió dollárt, Elon Musk vagyona pedig a 274,4 milliárd dollárt.

Emellett a Bloomberg értesülései szerint a gyártó hamarosan nyélbe üthet egy 12,36 millió dollár értékű üzletet a New York-i rendőrséggel is, amelynek értelmében az NYPD 250 darab Tesla Model 3 elektromos autót vásárolna az elektromos autók királyától.

Ne hagyd ki!