Közismert, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban is legendásan rossz. Miért?
Mert nem foglalkozunk az egészségünkkel. Az egészséges életmód, a betegségmegelőzés iránt a magyar lakosság nem eléggé fogékony, sokak életkörülményei pedig nem is teszik lehetővé az elfogadható életvezetést. Így aztán Magyarországon a születéskor várható élettartartamot döntő részben az határozza meg, kinek, milyen végzettsége van. A Magyar Orvosi Kamara nem véletlenül szorgalmazta korábban éveken át, hogy már az óvodákban és az általános iskolában oktassanak alapvető egészség ismereteket, hiszen azokban az országokban, ahol ezt komolyan veszik, a gyerekek jó értelemben vett „nyaggatása” miatt sokszor a szülők is változtatnak az életmódjukon. A politika azonban nem foglalkozik a kérdéssel.
Nem foglalkozunk az egészségünkkel, ezért vannak állandóan tele a körzeti orvosi rendelők?
Az orvos-beteg találkozók száma Magyarországon durván kétszerese a nemzetközi átlagnak. Hogy miért, az összetett kérdés. Komoly gond például, hogy Magyarországon nincs hagyománya az időpontfoglalásnak. Ráadásul, aki mégis időpontra jön, gyakran késik, ami miatt már eleve torlódás alakul ki a rendelőben. Aztán a háziorvosra várakozók nagyjából harmada krónikus beteg, aki csak receptért jön, jelentékeny részük pedig szakorvosi beutalóért. Ha csak a recept felírását és a beutalók kiállítását elektronikusan végeznék, akkor ezzel a lépéssel körülbelül 40 százalékkal lehetne csökkenteni a rendelőben várakozók számát.
Ha valami panasza van, hiába van beutalója, a magyar beteg kálváriát jár. A szakorvosi rendelőben hosszas, idegőrlő próbálkozássorozat után veszik fel a telefont, aztán nagy sokára adnak időpontot.
A szakrendelések valóban rendkívül nehezen elérhetőek, aminek elsődlegesen finanszírozási oka van. A társadalombiztosítás minden beavatkozást önállóan térít, ami arra ösztönzi az orvosokat, hogy akit végre fogadnak, azt minél többször visszahívják. Így kisebb kihívást jelent a beteg állapotának a kiderítése, viszont bevételt szereznek a visszarendelések után is. Ezen felül a szakrendelőkben kevés az orvos. Sokan a jobb fizetés miatt magánorvosnak is állnak, hogy aztán a saját rendelőjükbe irányítsák a betegeket. A szakrendelőkben maradó orvosok körülbelül fele-harmada 60 év feletti, akik kiégtek és betlire "játszanak".
Ilyen tapasztalatok birtokában mit tesz a beteg? Keres egy magánegészségügyi szolgáltatót. Csakhogy az meg nem kevés pénzbe kerül.
Igaz, de ezeket a plusz költségeket láthatóan vállalják a betegek. Még akkor is, ha egyébként egy ilyen kiadást nem biztos, hogy megengedhetnének maguknak. Ennek elsősorban az az oka, hogy nem kell sorban állniuk, ráadásul abban is bíznak, hogy magasabb színvonalú szakellátást kapnak. Ezen felül vannak olyan szolgáltatások, amelyek szinte csak a magánintézményekben elérhetőek. Ilyen például a gyermekpszichológia. Mára eljutottunk odáig, hogy az egészségügyben a magánszektor nem kiegészítő, hanem több esetben helyettesítő szolgáltatásokat nyújt. Emiatt aztán alig győzik ellátni a betegeket. Beszámolóik szerint a magánegészségügyi szolgáltatók bevétele 20-40 százalékkal bővült az elmúlt években. Ám náluk sem minden fenékig tejfel. Mivel pénzből élnek, igyekeznek annyi szolgáltatásra rábeszélni a pácienseiket, amennyire csak tudják!
Tulajdonképpen mennyit költünk egy évben egészségügyre?
Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász
Fotó: Haszon Magazin
A magyarok által befizetett adókból és járulékokból, a gyógyszergyártók hozzájárulásából és egyéb forrásokból durván 2400 milliárd forint áramlik évente a szektorba, ami a magyar GDP-nek körülbelül 5 százaléka, de ehhez hozzá kell adni a járványügyi költségeket is, ami legalább plusz 1 százalékpontot tesz ki, tavaly és az idei esztendőben is. Ezen felül magánegészségügyi szolgáltatásokra elköltünk nagyjából még 700-800 milliárd forintot.
Felfoghatatlanul nagy összeg ez. Az átlagember nem is érti mire megy el, mikor mondjuk a kórházakban lepattant kórtermekkel, túlterhelt ápolókkal szembesül, ahova lassan a gyógyszert is magának kell bevinnie és ahol retteghet a kórházi fertőzéstől.
Meglepő lehet, de vannak európai színvonalú kórházaink, osztályaink. Ám az tény, hogy dologi kiadásokra nem nagyon van fedezet, mert a személyi kiadások sok kórházban elviszik a bevétel 85-90 százalékát. Az ellátás színvonalát alapvetően mégis az határozza meg, van-e elég jól képzett és elkötelezett ápoló és orvos. A legtöbb helyen nincs, ezért gondolkozik azon a politika, hogy összevonja az erőforrásokat és az akut ellátásokat országosan durván 50-60 kórházban végezteti. Ezen felül számos digitális megoldással szeretnék csökkenteni az orvosok és ápolók terheit, hogy a gyógyítás azon feladataival foglalkozhassanak, amelyek valóban személyes jelenlétet igényeknek.
A kórházban kezelt betegek eddig hálapénzt adtak, mert remélték, hogy ezzel több figyelmet és jobb ellátást kapnak. Csakhogy ma már bűncselekményt követ el az, aki hálapénzt ad vagy fogad el. Nem romlik így az ellátás színvonala?
A betegek félelme teljesen jogos volt atekintetben, hogy hálapénz hiányában megkaphatják-e a legjobb ellátást. A hálapénz megszűnésével pedig még inkább létfontosságúvá válik az a kérdés, visszaeshet-e az ellátás színvonala, hiszen nincsenek sem ösztönzők, sem teljesítménykényszerek a rendszerben, nincsenek minden szolgáltatóra egyaránt érvényes és kötelező szakmai protokollok. Ezek hiányában minden rendszer "elslamposodik", így jobbára az osztályvezető főorvosok elkötelezettségétől függ, rend van-e az egyes részlegekben. Eszközbeszerzésre, ápolókra és szakmai ellenőrzésre lenne szükség a helyzet javítása érdekében. Szerencsére úgy tűnik, az Országos Kórházi Főigazgatóság tesz is erőfeszítéseket ebbe az irányba. Szerintem a hálapénzmenetes egészségügy megteremtésében nagy segítséget jelentene, ha lehetővé tennék, hogy a beteg pénzért orvost választhasson magának a közellátó rendszerben – átlátható, kontrollálható módon.
Az sincs könnyű helyzetben, aki meggyógyul és kikerül a kórházból, mert az utógondozás sem megy zökkenőmentesen. Kontrollra bejutni például megintcsak hosszas utánjárással lehetséges.
Sajnos egyetértek. Emiatt van az, hogy nemzetközi összehasonlításban az egyik mutató szerint, a kezelhető halálozások tekintetében – vagyis amikor az kerül vizsgálat tárgyává, hogy megfelelő időben megfelelő kezelés kapott-e a beteg az ellátó rendszerben – Európa más országaihoz képest kétszer rosszabbul áll Magyarország. Az utógondozásban sincsenek meg a szükséges szakmai protokollok. A várakozási időt tekintve a hálapénz segített valamelyest, de ezt meg felszámolták. Nincs más hátra, világos szakmai elvárásokat kell megfogalmazni és bevezetni a közellátásban, hogy a betegek biztonságos körülmények közepette adekvát ellátást kapjanak.
Bár már megfogalmazott néhány lehetséges megoldást, vegyük végig, ön szerint hogyan lehetne javítani a magyar egészségügyi ellátás színvonalán! Kezdjük az elején. Hogyan lehetne javítani a magyarok egészségi állapotán és miként lehetne rávenni őket, hogy eljárjanak szűrésre?
Mint mondtam, az átlagember egészségtudatosságán a gyermekkorban elkezdett oktatással lehet javítani, hogy a legfontosabb ismeretek az alacsonyabb iskolázottságú társadalmi rétegekhez is eljussanak. Ám ez önmagában nem elég. Az államnak ezen felül is van teendője. Hogy csak egyet említsek: mindent meg kellene tennie az egészséges környezet biztosításáért. Nagyon sokan halnak meg például a levegő rossz minősége miatt. Ami pedig a szűréseket illeti, döntő fontosságú, hogy ha már hirdetünk ilyeneket, tisztázzuk, van-e megfelelő eszközpark a vizsgálatokhoz, majd pedig hogy mikorra és milyen minőségű leletet kap a beteg. Előbbi tekintetében nem állunk rosszul, de a leletek "megfejtésében" bizony sok a tévedés. A megoldást nyilvánvalóan az jelenhetne, ha egy közös felületre fel lehetne tölteni a leleteket, ahol mesterséges intelligencia alapú szoftverek első körben kiértékelnék azokat, aztán a második körben már orvosok is felülvizsgálhatnák az eredményeket, kiszűrve a tévedéseket.
Javulhat mostanában a háziorvosi ellátás színvonala?
Bízom a praxisközösségek létrehozásnak sikerében, mert ezzel a betegek közvetlen környezetében a jelenleginél jóval több szolgáltatás lesz elérhető. Az összefogó, együttműködő háziorvosok közösen ugyanis már tudnak pszichológust, gyógytornászt és egyéb segítőket alkalmazni. A technológiának itt is fontos szerepe lehet, hiszen a receptfelírással, a beutalók kiadásával kapcsolatos teendők digitalizálása csökkentheti a várakozók számát és az orvosok terheit is.
A legnagyobb falat gondolom a kórházi ellátás reformja lehet.
Fontos tisztázni a betegút kérdését, hogy ki, honnan, mikor és miért kerülhet kórházba. A szűkös anyagi és humán erőforrások központosítása az 50-60 akut kórházba hozhat eredményeket. Ehhez azonban komoly átszervezésekre lesz szükség. Mivel érzékeny társadalmi és politikai kérdésről van szó, a legfontosabb kérdés az, hogy a politika mennyi támogatást, mennyi eszközt ad majd ehhez a komoly munkához, hiszen új ellátási térképet kell kialakítani a koncentráció ellensúlyozására.
Ha javul az állami egészségügy színvonala, akkor nem lesz ekkora igény a magánegészségügyre?
Ha érdemben javulna, akkor igen. De ahhoz a betegeknek a számukra szükséges szolgáltatásokhoz térben és időben elfogadható módon kell hozzáférniük. A kormányzati erőfeszítések középpontjában elsődlegesen persze a közellátás megszilárdítása kell, hogy álljon, de második körben a magánegészségügy szabályozottságának javítása, az egészség célú megtakarítások támogatása is napirenden kell, hogy szerepeljen. Első körben szerintem a magánszektor tovább fog erősödni, mert sok szolgáltatás a lakóhelytől távol, a központi kórházak valamelyikében lesz csak elérhető. Az persze nagy kérdés, hogy lesz-e fizetőképes kereslet a további növekedéshez? Elkerülhetetlenné válik a kiegészítő biztosítások nagyobb piaci térnyerése, és az egészségpénztárak kormányzati támogatása, mivel a magánegészségügy sokak számára nem megfizethető.
Névjegy
Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász
A Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után az akkori egészségügyi tárcánál dolgozott gyakornokként, majd a Szociális Intézetek Központjában osztályvezetőként a Szociális Évkönyv kiadásáért felelt. 1988 őszén csatlakozott a Szociális és Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Refomtitkárságához, ahol az egészségügy reformját megalapozó stratégiai program készült. A rendszerváltás után Bajtay András helyettes államtitkárságán főmunkatársként vállalt szakértést az akkori reformok végig vitelében. Később igazgatóhelyettesként dolgozott a Sedgwick Noble Lowndesnál. Mindkét ciklusban tagja volt az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak (1993-1997, 1997-1998). 1995 óta alapító tagja a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának. Jelenleg az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánhelyetteseként végzi munkáját. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan tagozatának 2011-2016 között elnöke volt. Emellett rektori tanácsadó, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese, a MTA "Elnöki Bizottság az Egészségért" tagja.
