Idén több mehet el napelemre, mint olajtermelésre
Fotó: Shutterstock

Fordulat az energetikai szektorban

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint idén a napelemes beruházások globális értéke megelőzheti az olajtermelésre fordított kiadásokat. Ez lehet az első ilyen év a történelemben. Hazánkban is felpörögtek a zöldenergiás beruházások.


Idén több mehet el napelemre, mint olajtermelésre

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint 2021 óta gyorsabban bővülnek a megújuló energetikai beruházások, mint a fosszilis energiahordozókat célzó befektetések – írja a Reuter.

A zöld energetikai fejlesztésekbe leginkább a fejlett gazdaságok és Kína önti a pénzt, azonban a Föld szegényebb régiói továbbra is az olaj- és a földgáztermelésre költenek.

A szakértői becslések szerint nagyjából 2,8 billió dollár mehet el idén energetikai beruházásokra globálisa. Ennek a nagyobb része, mintegy 1,7 billió dollár a megújuló- és atomenergiával, valamint az elektromos járműinfrastruktúrával kapcsolatos fejlesztésekre. 1,1 billió dollárt pedig az olaj-, gáz- és szénszektor befektetései emészthetnek fel – jegyzi meg a Qubit.

Az IEA szerint ráadásul az idei lehet az első év, amikor a napelemes beruházások globális értéke megelőzheti az olajtermelésre fordított kiadásokat.

Rekordsebességgel bővültek a magyar napelemes kapacitások

Egyébként 171 MW-tal bővült az előző három hónapban, így meghaladta az 1702 MW-ot a háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek beépített teljesítőképessége Magyarországon. Ekkora növekedésre korábban sosem volt példa hazánkban (ez eddigi, 167 MW-os rekordot 2021 második negyedéve hozta). Március végén több mint 193 ezer háztartási napelemes rendszer működött az országban, miután a számuk 2023 első negyedévében majdnem 24 ezerrel nőtt.

A háztartási naperőművek állományának növekedését a rezsicsökkentés csökkentése, valamint a HMKE-kre vonatkozó hálózati betáplálási stop kihirdetését követően benyújtott igények realizálódása hajtja. Emiatt a telepítő cégek nagyjából az idei nyár végéig be vannak táblázva, tehát szinte biztos a további kapacitásbővülés.

Többszörösére nőhet a magyar villamosenergia-hálózat tárolókapacitása is

Mindezek ellenére jelenleg nem képes rugalmasan kezelni a lakossági és céges napelemes rendszerekkel termelt energiamennyiséget a hazai villamosenergia-hálózat. Emiatt tiltották be - átmenetileg - tavaly ősszel a betáplálást.

A probléma - némileg leegyszerűsítve - abból fakad, hogy napos időben a napelemes rendszerek több áramot termelnek, mint amennyit a tulajdonosaik akkor elhasználnak, a fölösleget pedig igyekeznek feltölteni a közműhálózatba. Viszont amikor nem süt a nap, de nagyobb a fogyasztás, akkor éppen az ellenkezője történik. A megoldást az jelentené, ha a naposabb időben keletkező többletenergiát el lehetne tárolni a "szürkébb" időszakokra. Ezzel kapcsolatban írt ki pályázatot az Energiaügyi Minisztérium.

58 milliárd forintos keretösszegből 146 MWh tárolókapacitást (gyakorlatilag akkumulátorokat) akar kiépíteni két év alatt a hálózatüzemeltetőknél a minisztérium. A támogatáshoz nem kell önerő, tehát állami beruházásról beszélhetünk, teljesen uniós forrásból. De emellett más fejlesztésektől is várják, hogy a megújuló energiaforrásokból származó villamosenergia-mennyiséget a magyar hálózat kezelni tudja 2025 közepére.

Ne hagyd ki!