Fotó: Shutterstock
Nőnek vallotta magát a férfi, hogy hamarabb nyugdíjba mehessen
2022-02-03
Nőnek vallotta magát egy svájci férfi, miután az ország jogrendszere egyszerűbbé tette az állampolgárainak ennek a lehetőségét. Az újdonsült hölgynek mindez csupán 75 svájci frankjába került, és orvosi szakvéleményt sem igényelt. A történet lényege azonban mégsem ez, hanem az, hogy tette ezt a luzerni lakos mindazért, hogy korábban nyugdíjba vonulhasson, és nőként a nyugdíja is több legyen – írja a zerohedge.com.
Érdemes megemlíteni, hogy a svájci lapok több ilyen esetről nem tudnak.
Korábban ebben a cikkünkben írtunk a hazai nyugdíjkorhatás idei változásáról. A 2014 óta zajló fokozatos nyugdíjkorhatár-emelés alapján az egyes születési évjáratok küszöbértékei évről-évre sávosan emelkedtek. Az emelés újabb lépcsőjeként 2022. január 1-étől 65 év az öregségi nyugdíj korhatára az 1957-ben születetteknél.
A nyugdíjba vonulás hazai feltétele:
2021-ben egyébként 2 millió 29 ezer volt az öregségi nyugdíjasok száma hazánkban, ami mintegy 25 ezerrel kevesebb a 2020-ban mért adathoz képest.
Az öregségi nyugdíjasok aránya Budapesten volt a legnagyobb (88 százalék), és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legkisebb (71 százalék). A 2020-as adatok szerint az öregségi nyugdíjasok 7,2 százaléka pedig a nőknek a 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjat kapta.
Ebben a cikkünkben pedig arról írtunk, hogy a tavalyi év első hónapjában 150 571 forint volt az átlagos nyugdíj hazánkban. Ezt az év közben előbb 0,6, majd 1,2 százalékkal emelték. Decemberre tehát 157 724 forintos átlagnyugdíjjal lehetett kalkulálni. Erre, ha rátesszük a januári 5 százalékos emelést, az ellátás átlagos összege 165 610 forintra nőtt.