Olyan haszonnövényeket sorolunk, melyek jól érzik magukat a kert árnyékosabb részeiben
Fotó: Shutterstock

Ezek a kerti növények szeretik az árnyékot

A kert fényszegény része megfelelő lehet több táplálék-, fűszer- és gyógynövénynek is. Sorolunk néhányat, amelyeket akár árnyékban is jól érzik magukat a kiskertben.


Táplálék-, fűszer- és gyógynövények a kert árnyékosabb részeibe

Gyakran maradnak kihasználatlanul a kert árnyékosabb részei, pedig sok növénynek kimondottan előnyösek. Sorolunk néhány haszonnövényt, melyek nem igazán szeretnek napfürdőzni.

Salátafélék: Számos levélzöldség (a rukkola, a paraj, a pak choi, a mizuna) és salátaféle (a fejes saláta fajták vagy a madársaláta) kedveli a hűvös, nedves, árnyékos, félárnyékos helyeket. Például a rukkola (Eruca sativa) ősszel is vethető, hiszen a magoncok túlélik a telet. A madársaláta (Valerianella locusta) pedig akár egy-két hónap alatt kifejlődik, és szintén bírja a hideget – írja az Agrárszektor.

Rapini (Brassica rapa): Kora tavasztól a nyár közepéig vethető, fiatal leveles hajtásai kiválóak salátákhoz.

Tyúkhúr (Stellaria media): Az egyik legkorábbi zöldség. Csak a hideg, koratavaszi hónapokban tart igényt a helyére, májusban, magérlelés után elbúcsúzik. Azonban hűvösebb helyeken tovább megmaradhat.

Turbolya (Anthriscus cerefolium): Magjai ősszel is vethetők. Már a télen és kora tavasszal is lehet róla csipegetni. Március környékén különösen sok ánizsízű levelet hoz, amik aztán a virágzással kissé rostossá válnak. Amennyiben a virágszárat eltávolítják, hosszabb ideig lehet gyűjteni a leveleit.

Rebarbara (Rheum rhabarbarum): Évelő növény, melynek leginkább a savanykás levélnyeleit használják. Fényigénye nem jelentős, félárnyékos helyeken is szépen fejlődik. A nyirkosabb talajokat, és a kissé párás környezetet kedveli. Tavasszal telepíthető palántáról, de csak néhány év múlva, ha megerősödött, akkor szaporítható tőosztással. Zsenge leveleit március végétől májusig lehet szedni.

Torma (Armoracia rusticana): Tápanyagokban gazdag talajban és félárnyékos helyen érzi jól magát. Nem igényel különösebb gondoskodást, viszont sok vízre van szüksége.

Sóska (Rumex acetosa): A félárnyékos helyeket, és a gazdag szervesanyag-tartalmú, nyirkos talajt kedveli. A sóskában rengeteg a C-vitamin és a béta- karotin.

Metélőhagyma (Allium schoenoprasum): Félárnyékos vagy árnyékos helyen is jól érzi magát. Szereti a nedves talajt. Kora tavasszal megújul, rendszeresen vágható. A csillagalakú, lilás virágai is felhasználhatók ételekhez.

Nagyhatalom lehetnénk gyógynövényekből

Úgy tűnik, a hazai gyógynövényágazat a szántóföldi és a családi gazdaságokban termesztett gyógynövények világa felé mozdul el. Jelenleg mintegy 120 milliárd forintos magyar gyógynövényszektorról beszélhetünk. Az ágazat termékei teákban, illóolajokban és fűszernövényekben is megjelennek. Emellett a szektor fontos szerepet játszik például a magyarországi környezetvédelemben és a fenntartható mezőgazdaság elérésében is.

Az elsődleges termesztés során még nem válik szét egy adott növény esetében, hogy gyógyszer-, vagy élelmiszeripari felhasználásra készül. (...) Ha élelmiszerként kerülnek felhasználásra ezek a gyógynövények, akkor figyelembe kell venni az egyes élelmiszerekre vonatkozó állításokat, a gyógyhatásra való utalásokat, amelyeket mind nemzetközi, mind pedig hazai környezetben is elég szigorúan, jogszabályi keretek között tehetünk meg

- idéztük a napokban Czirbus Zoltánt, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnökét.


Ne hagyd ki!