Jellemzően kevesebb, mint két hónap gondozás után betakaríthatók
Fotó: Shutterstock

Rövid gondozást igénylő, lakásban is termeszthető zöldségek

Egyes zöldségek termesztéséhez kertre sincs szükség. Ezek jól érezhetik magukat például egy cserépben a teraszon vagy az ablakpárkányon is. Sőt, több közülük kevesebb, mint két hónap gondozás után betakarítható. Sorolunk néhány ilyen zöldséget.


Rövid gondozást igénylő zöldségek lakásba

Akár kert nélkül is termeszthetők otthon zöldségek, például a lakásban az ablakpárkányon vagy az erkélyen. Ezeket gyakran nem kell sokáig gondozni, akár két hónapon belül betakaríthatók. Mutatjuk a Balcony Garden Web összeállítását ezekről a növényekről.

Mesclun saláta: Fóliában, üvegházban februártól őszig vethető. Főnövénynek, elő- és utónövénynek egyformán megfelelő. Többször visszavágható.

Mogyoróhagyma: Salottahagymaként is ismert. Hagymája kisebb a vöröshagymáénál. A termesztés kezdete után két hónapon belül fogyasztható.

Rukkola: Leginkább nyáron érdemes elkezdni a termesztését. Az elvetett magjai akár két-három hét alatt kihajtanak annyira, hogy a konyhában felhasználhatók legyenek a levelei. Az erkélyen cserépbe, virágládákba is vethető.

Edamame bab: Zsenge zöld szójabab. Két hónapon belül készen állhat a betakarításra.

Kelkáposzta: Nagyon igényli a tápanyagokban gazdag, jó vízelvezető talajt. Tavasszal célszerű ültetni. Magról is lehet termeszteni. Két hónapon belül szüretelhető.

Brokkoli: Érdemes meleg, biztonságos környezetben nevelgetni a magjait - akár műanyag poharakban vagy ládákban -, amíg palántává nem érnek. Öt - hét hét után láthatóan fejlődnek a kis brokkoli palánták. Ekkor lehet kiültetni azokat a szabadba.

Cékla: Rövidebb és hosszabb tenyészidejű, valamint kisebbek és nagyobb fajtákban is előfordul. Ezeket mind akkor érdemes betakarítani, amikor a céklagumó körülbelül akkora, mint egy kisebb teniszlabda.

Spenót: Gyorsan növekszik, és kiválóan alkalmas köztes termesztésre. A magok elvetése után az első csírák megjelenésére egy-két hetet kell várni – írja az Agrárszektor.

Vízkultúra a lakásban

Számos fűszernövény a lakásban a téli hónapokban is nevelhető. Ezek akár üvegedényben, vízben az ablakpárkányon is tarthatók. Igaz, ilyen módon kimagasló eredmények nem igazán érhetők el, de ennek ellenére is van haszna az ilyenfajta növénynevelésnek. Nem feltétlenül jó, ha tápoldatban vannak a növények. Viszont ha abba kerülnek, fontos, hogy az nagyon híg legyen, ha az ember el akarja fogyasztani a leveleit. Néhány főszernövény így is növekedni, fejlődni fog, míg mások nem, de az utóbbiak is sokáig eltarthatók és frissek marad. Sorolunk néhány növényt, melyek alkalmasak lehetnek ilyenféle nevelésre.

Borsmenta és fodormenta: vízigényes növények. Ha a leveles hajtásukat vagy a sztólójukat (szárinda, ami a talajon kúszik, szaporodik, majd gyökeret ereszt) vízbe teszik, napos helyen nagyon jól érzik magukat. De a kevésbé napos helyet is jól viselik.

Oregánó: Elég néhány hajtását bevinni a kertből, majd leszedni a leveleket az alsó részéről, és vízbe állítva tartani.

Zsálya: A leveles szára szintén sokáig tartható vízben az ablakban.

Bazsalikomok: Jellemzően egynyári növények, de télen magról is nevelhetők. Komolyabb fagyok elől a kertben lévő élő bazsalikomok hajtásait is be lehet menekíteni a lakásba. Minél naposabb helyet igényel.

Jázminpakóca (ismertebb latin nevén: Stevia rebaudiana): kalóriamentes, valamint édesítő hatásáról ismert. A levelei közvetlenül is használhatók, de por is készíthető belőlük édesítőszer gyanánt.

Kakukkfű: sokoldalú gyógynövény, aminek a virágai is ehetőek. Sok napfényre van szüksége, ezért érdemes az üvegét világos, déli tájolású ablakba helyezni.

Rozmaring: Vízben tartva nem valószínű, hogy könnyen gyökeret ereszt, de így hosszú időre tartós és friss maradhat.

Citromfű: Szintén jól tartható vízben.

Ne hagyd ki!