Egy milliárdos űrhajós üzenete azoknak, akik kételkednek magukban

Üzent a milliárdos űrhajós az önmagukban kételkedőknek

A Virgin Group milliárdos alapítója, Richard Branson szerint egészséges és teljesen emberi, ha valaki kételkedik magában. Ami igazán fontos, az az, hogy ne engedjük, hogy a félelmeink elnyomják az álmainkat.



Richard Branson neve eddig is sokaknak ismerősen csengett, viszont néhány hete igazán berobbant a köztudatba. Ő az a milliárdos üzletember, aki beelőzte Jeff Bezost az űrversenyben. Az üzletembertől a napokban megkérdezték, hogyan győzte le a félelmeit, illetve hogyan sikerült túllépnie a kétségein az élete során? Branson a LinkedIn-en fejtette ki válaszát.

Az egyszerűség filozófiája

Az űrhajós üzletember Suzy Kassem idézetével kezdte mondandóját:

A kétség sokkal több álmot öl meg, mint a kudarc

Branson hozzátette, hogy ezek a szavak évek óta visszhangoznak a fejében. Kifejtette, az élete folyamán megtanulta, hogy minden egyes siker ezernyi kudarcra épül. Az üzletember az alábbi praktikákat alkalmazza, ha elönti a kétség:

  • emlékezteti magát, hogy az álmok nem lineáris pályát követnek
  • felidézi, hogy mennyi zseniális innovációval és találmánnyal lennénk szegényebbek, ha a feltalálók teret engedtek volna a félelmeiknek
  • megosztja a félelmeit és a kétségeit a kollégáival és a barátaival, akiknek visszajelzéseit komolyan átgondolja
  • kimegy a friss levegőre, sétál egyet, teniszezik, vagy éppen kerékpárra pattan, majd iszik egy teát

Mint a leírtakból is kiderült, Branson az egyszerűségben látja a siker kulcsát. Írásában felidézte a Virgin Atlantic légitársaságának alapítását követő napokat. Egy bankmenedzser kopogtatott az ajtaján, és megfenyegette, hogy bezáratja a légitársaságot. Branson kitessékelte a kellemetlen látogatót, majd egyből összehívta a csapatát. Nem hagyta, hogy a kudarctól való félelem eluralkodjon rajta. A csapattal közösen végül megoldották az izzasztó helyzetet.

Hozzátette, a kételkedés nem minden esetben rossz dolog. Azt is jelentheti, hogy van egy probléma, amely megoldásra vár. Ilyenkor ismét érdemes a szeretteinkhez és a kollégákhoz fordulni.

Bransonnak bejött

Az üzletember vagyonát napjainkban 4,7 milliárd dollárra, azaz 1438 milliárd forintra becsülik. Vagyonát főleg a Virgin Group-nak köszönheti, amelynek már több mint 40 leányvállalata van. Ezek 35 országban működnek, és 60 ezerél is több embernek biztosítanak munkahelyet. Ezek közül az egyik a Virgin Galactic vállalat, amely Bransont július elején az űrbe is eljuttatta.

Ne hagyd ki!