Egy nő sziluettjében kirajzolódik az agya, amire az előtte található mikrochipek csatlakoznak, hogy irányíthassa a technológiai eszközöket az agyhullámaival
Fotó: Pixabay

Jövőre beültethetik az első Elon Musk-féle chipeket az emberekbe

Elon Musk bejelentette, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor a részben általa alapított Neuralink technológiai vállalat 2022-ben elkezdi a számítógépes chipjeinek beépítését az első emberekbe.



A jövőben élünk

Első hallásra meglehetősen közelinek tűnik a kitűzött dátum, az igazság azonban az, hogy Musk eredetileg 2020-ban akarta elindítani az első embereken végzett teszteket. A vállalat eleinte olyan páciensekbe akarja beültetni a chipeket, akik súlyos gerincvelő-sérüléssel élnek, és nem tudják mozgatni a végtagjaikat.

A Neuralink állítása szerint a futurisztikus eszköz lehetővé teszi a mozgásképtelen emberek számára, hogy hasonló technológiával felszerelt eszközökhöz csatlakozzanak, és agyhullámaik segítségével böngészhessenek az interneten, csetelhessenek az ismerőseikkel, vagy éppen rendeléseket adjanak le webshopokban.

A Neuralink a közelmúltban közzétett egy videót, amelyen egy majom a cég eszközét használva az agyhullámaival irányított egy videójátékot. Musk elmondta, hogy a technológia tökéletesen és biztonságosan működik majmoknál. Az emberi alkalmazás előtt természetesen temérdek tesztet és finomhangolást végeznek el a chipeken.

Hogyan működik?

A chip úgy működik, hogy elektródákat ültetnek az agy akaratlagos mozgást szabályozó régiójába. Az elektródák ezután képesek csatlakozni egy nagyobb eszközhöz, az úgynevezett Link-hez, amely képes feldolgozni, stimulálni és továbbítani az idegi jeleket. Az emberi agy, a Link és a speciális, fogadó számítógép közötti adatáramlás semmilyen fizikai kapcsolatot nem igényel. Minden információt vezeték nélkül továbbítanak az eszközök.

A Neuralink azt állítja, hogy az elektródarendszer olyan kifinomult, hogy emberi kéz nem tudja beültetni az eszközöket, ezért olyan robotrendszert fejlesztettek, amely pontosan oda illeszti be az elektródákat, ahol azoknak lenniük kell.

Úgy gondolom, hogy a Neuralink segítségével megvan az esélyünk arra, hogy visszaállítsuk a test teljes funkcionalitását azok számára, akik gerincvelősérülést szenvedtek. Ez azt jelenti, hogy szerintem megvan az esélyünk – és hangsúlyozom az esélyünk – arra, hogy lehetővé tegyük azoknak az embereknek, akik nem tudnak járni vagy nem tudják mozgatni a karjukat, hogy újra, saját akaratukból lábra álljanak

-mondta Musk.

Balról előznek a kiborgok

Míg Elon Musk a mozgássérült emberek életét szeretné jobbá tenni, olyanok is akadnak, akik nemes egyszerűséggel kiborggá szeretnének válni. A kibernetikai eszközök emberi testbe való beültetése sokáig tudományos fantasztikumnak számított, ám az idő előrehaladtával és a technológia fejlődésével a sci-fi-be illő testmódosítások valósággá váltak.

A transzhumanisták a tudomány és a technológia segítségével az intelligens élet evolúciójának folytatására és felgyorsítására törekszenek az emberek jelenlegi mivoltán és korlátain túl, az élet népszerűsítésének elvei és értékei által vezérelve

-1990-ben nagyjából így definiálta a fogalmat Maz Moore filozófus.

A transzhumanisták közül sokan úgy gondolkodnak, hogy az emberi test is egy hardverből és egy szoftverből áll. Jelen esetben a hardver az emberi test, a szoftver pedig az agy. Na most, ha egy embert, aki behatol a számítógépek szoftvereibe, hogy módosítsa azokat, hackernek nevezzük, akkor logikusan következik a biohacker megnevezés azok esetében, akik a testük funkcióit módosítják kibernetikai eszközökkel.

Azokat, akik a gyakorlatba is átviszik az említett elméleteket aktív transzhumanistának nevezzük. Azáltal, hogy chipeket, antennákat és robotikai eszközöket ültetnek a testükbe, lényegében behackelik magukat a saját biológiai rendszerükbe, és szépen, fokozatosan kiborggá válnak. Vannak olyanok, akik ennél is tovább mennek. Ilyen például Lepht Anonym, aki 2007 óta már több mint 50 chipet ültetett a testébe. A magát az emberek és a gépek közötti hibridként definiáló kiborg történetét EBBEN A CIKKÜNKBEN mutattuk be.

Ne hagyd ki!