Ott is gondot jelentett a sok csapadék, de a szőlő minőségére nincs panasz
Fotó: Shutterstock

Jók lesznek az idei balatoni borok? Azt jósolják

A jelentős mennyiségű csapadék különösen sok munkát okozott idén a balatoni borászoknak is, hiszen fokozottan kellett védekezniük a gombabetegségek ellen. Azonban úgy tűnik, a munkájuk gyümölcse beérett, hiszen a szőlő minőségére nincs panasz.


Remek évjáratra számítanak a balatoni borászok

A Veszprémi Érsekség – illetve a kezdetekben a jogelődje, a Veszprémi Püspökség - 1277 óta foglalkozik szőlészettel és borászattal. Jelenleg két saját birtokon termesztenek szőlőt, a Balatonfüred-Csopak borvidékhez tartozó Felsőörsön, valamint a Káli-medencében található Mindszentkállán.

Benesch Antal 2020 óta főborászként vezeti a Veszprémi Érseki Pincészetet. Mint mondja, nem kedvezett az időjárás a szőlőtermesztésnek 2023-ban, azonban kiváló borok készülhetnek az idei szőlőből.

Nem indult egyszerűen a 2023-as év, hiszen nagyon csapadékos és fülledt volt az idő, emiatt a szőlő gombás betegségeinek megelőzésére fokozottan oda kellett figyelnünk. Azt gondolom, hogy mindent megtettünk az ültetvény védelme érdekében, fehér szőlőink nagyon jól tudtak aromásodni, így – ha szép napos lesz az ősz – várhatóan jó lesz az idei termés

- idézi Benesch Antalt az Infostart.

Bujdosó Ferenc szintén optimista. Ő a borvidék egy másik borászatának, a balatonlellei Bujdosó Pincészetnek a borásza. A családi vállalkozás 90 hektáron művel szőlőt a Somogyi-dombságban.

Jó szőlőből lehet jó bort készíteni. Idén a sok csapadék ellenére ez megadatik, köszönhetően a szőlőben dolgozó csapat kitartó munkájának

- tette hozzá Bujdosó Ferenc.

Nem kiemelkedő az idei termésmennyiség

Viszont az átlagosnál 15-20 százalékkal alacsonyabb terméshozamra számít egy egri szőlész a saját területein az idén. Mint mondta, elsősorban a jelentős esőzések okoztak problémát a termesztésben a szezonban. Úgy véli, emelkedhetnek a felvásárlási árak a tavalyi szintükhöz képest, azonban nem jelentős mértékben.

Úgy gondolom maximum 5-10 százalékot fognak emelkedni idén a felvásárlási árak, ami nagyon elkeserítő, mert cserébe a termelési költségek szinte duplájára emelkedtek. Ha az üzemanyag árakat nem vesszük figyelembe, a növényvédőszer, az idénymunkások bére és az egyéb kiadások megsokszorozódtak

- mondta a szőlész.

Egyébként tavaly a csemegeszőlő felvásárlási ára kilogrammonként 131-200 forint, a borszőlőé pedig 112-200 forint között alakult.

Ne hagyd ki!