Kiszámolták, mikorra telhetnek meg az Unió gáztározói
Fotó: Shutterstock

Megmondták, kell-e aggódnunk a téli gázellátásunk miatt

Jó híreket közölt a Nemzetközi Energiaügynökség Európa gázkészleteinek az alakulásáról. A szervezet vezetője azt is elmondta, korábban mit rontott el számos európai ország.


Már a nyáron megtelhetnek az Unió gáztározói

Arról számolt be az Oxford Economics tanulmánya, hogy Európa földgázkészlete augusztus végére elérheti a tárolói kapacitások 100 százalékát. Ennek ellenére nem minden szakember öröme felhőtlen a régió gázellátása miatt.

Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója arról beszélt a BBC műsorában, hogy stratégiai és történelmi léptékű energiaellátási hibákat követett el sok európai ország, amikor túlzottan a függőjévé vált egyetlen beszerzési forrásnak, azaz az orosznak.

Azt sem lehet kizárni, hogy az idei télen ismét kiugró földgázárak következnek, amelyek kormányzati beavatkozást tesznek szükségessé. Ez akkor valószínű, ha a kínai gazdaság nagyon erős teljesítményre kapcsol és nagy mennyiségű energiahordozót vásárol a piacon, és ehhez kemény téli időjárás társul

- idézi a szakembert a VG.

Biztonságba vagyunk?

Viszont a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szektorelemzése szerint az Európai Unió az orosz földgázszállítások teljes leállásával járó hatásoknak is képes lenne ellenállni idén. Minderre az uniós földgáztározók telítettsége és a cseppfolyósított földgázból hozzáférhetővé vált mennyiség vizsgálata alapján jutottak.

A hitelminősítő adatai szerint a gázárrobbanás több mint 10 százalékkal csökkentette az európai földgázkeresletet 2022-ben az előző évhez képest. Azonban országonként jelentős eltérések vannak az esés mennyiségében. Például Olaszországban 7, Németországban 14 százalékkal csökkent az érték.

A tanulmány alapján a csökkenés java az ipari szektorban jelentkezett. Például Magyarországon az ipar földgázigénye 47 százalékkal esett tavaly a 2019-2021-es időszak átlagához képest.

Bekövetkezett a fordulat Európa gázellátásában

Az orosz-ukrán háború - pontosabban az orosz agresszió - kényszerítette arra az Európai Unió tagállamait tavaly, hogy új földgázbeszállítók után nézzenek. A folyamat végül azt eredményezte, hogy 2022-ben a brit Energia Intézet (EI) adatai szerint összességében több cseppfolyósított földgáz érkezett a kontinensre, mint vezetékes gáz, amire korábban sosem volt példa.

A jelentés alapján mintegy 151 milliárd köbméter volt az európai vezetékes gázimport tavaly, ami 35 százalékos visszaesést takar éves alapon. Viszont az LNG importja 2022-ben 170 milliárd köbméterre nőtt Európában, a 2021-es 108 milliárdos mennyiségről.

A gyors és jelentős változást az eredményezte, hogy Európa rövid idő alatt prémiumpiaccá vált, ami csábította az LNG beszállítóit. Azonban a gázpiacok volatilitása rekordmagas árakat eredményezett, ami hozzájárult az infláció megugrásához és a gazdaságok lassulásához a kontinensen.

Az ukrajnai háború egy csapásra átalakította a nemzetközi gázellátás egyensúlyát, az eltolódások pedig árválságot idéztek elő, és számos gazdaságban a megélhetési költségek az egekbe szálltak. Ebből a viharos helyzetből Európa csak most kezdett el kilábalni

- nyiltkozta Nick Wayth, az EI vezérigazgatója.

Az elmúlt hónapokban több importterminál létesült a szuperhűtött üzemanyag számára az EU-ban. A közüzemi szolgáltatók pedig megállapodásokat kötöttek arról, hogy a jövőben több LNG-t vásárolnak olyan termelőktől, mint az Egyesült Államok. Azonban mindezzel párhuzamosan nagyobb figyelmet kaptak megújuló energiaforrások is az öreg kontinensen.

Ne hagyd ki!