A hazai igények felét ha ki tudja elégíteni az országos hagymatermés
Fotó: Shutterstock

Ezért olyan drága a hagyma Magyarországon

Jelentősen drágult a hagyma Magyarországon éves alapon, ráadásul nincs sok hazai belőle a boltokban. Hiába a magyar konyha egyik legfontosabb alapanyaga - valamint meg is terem itthon - mégsem önellátó belőle az ország. A magyarországi hagymatermésből a belföldi kereslet durván fele elégíthető ki.


Kisebb európai hagymatermés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása alapján egész Európában és a közép-ázsiai hagymatermelő országokban is tapasztalható terméskiesés és termésméret-csökkenés a hagymánál, valamint a piacára kedvezőtlenül hat az orosz-ukrán háború is. Mindezek miatt hiány alakult ki a hagymaellátásban, ami hozzájárul az árak emelkedéséhez.

A NAK hozzátette, a termésátlagok 50-80 t/ha körül alakultak tavaly a tavaszi vetésű hagymáknál. Viszont az áttelelőknél ennél is nagyobb a szórás, hiszen 25-76 tonna között mozognak hektáronként.

Az Agrárszektor megjegyzi, mindezek hozzájárultak, hogy amíg tavaly ilyenkor a vöröshagyma kilójáért átlagosan 283 forintot kellett fizetni a magyarországi boltokban, most 600-750 forintot között mozog az ára.

Hullámvölgyben lehet a magyar hagymaágazat

Egyébként is visszaszorulóban van a vöröshagyma-termesztés Magyarországon. A 2022-ben beadott területalapú támogatások alapján 1292 hektáron termesztették a vöröshagymát hazánkban, amelyből 910 hektár tavaszi és 383 őszi volt. Ez jelentős csökkenés 2021-hez képest, amikor 1574 hektáron ültették a növényt.

A vöröshagyma meglehetősen jól tűri az aszályt, azonban a kelés idején fontos a megfelelő mennyiségű csapadék. Ahol tavaly nem volt megoldva az öntözés, sokszor vontatott és hiányos volt a kelési fázis. Ahol meg volt oldva, ott átlagos, vagy annál jobb volt a termés. A szakemberek szerint 2022 rávilágított arra, hogy öntözés nélkül nincs jövője a hagymatermesztésnek Magyarországon.

A nagytermelőké lehet a jövő?

Nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkezik a külföldi áru. A hazai termelésből mindössze a piac 50 százaléka látható el, és a KSH külkereskedelmi adatai alapján az is jól látható, hogy többnyire januárra fogy el a hazai termés, és onnantól az áttelelő hagyma betakarításáig jelentősen megnő az import mennyisége. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a vásárlói szokások is jócskán változtak, megszűnt az otthoni tárolás, és friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen annyit, amennyire szükségük van

- tájékoztatott korábban a NAK.

A NAK szerint elsősorban a kistermelők aránya csökken a hagymaágazatban. A nagyobb területen termesztők száma nagyjából stabil Magyarországon. A jövőben számítani lehet az áttelelő hagymaterületek növekedésére, ahol jelentősebb mennyiségben foglalkoznak tavaszi vetésű fajtákkal. Valószínűleg ezek a termelők áttelelő hagymában is bővíteni fognak.

A Kamara hozzátette, a további bővüléshez szükség van a tárolókapacitások növelésére, légtechnikával ellátott épületekre, hűtőházakra, illetve a konténeres tárolók számának növelésére, valamint a közösségi tárolók is megoldást jelenthetnének a problémákra.

Ne hagyd ki!