Egy mezőgazdaságban dolgozó férfi
Fotó: Shutterstock

Ennyiért güriznek a dolgozók a hazai mezőgazdaságban

A hazai keresetekben nagy a szórás, néhány ágazatban az alkalmazottak jóval az átlag alatt keresnek. Ebbe a kategóriába tartoznak sok esetben a mezőgazdasági dolgozók, bár az utóbbi években nőttek a bérek.


2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt, írta gyorsjelentésében a KSH. A mezőgazdasági állásajánlatoknál nem ritka, hogy csupán 300 ezer forintos bruttó bért kínálnak a jelentkezőknek. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a bérezés nagyon sok tényezőn múlik, főleg egy olyanban, ahol még a természeti körülmények is befolyásolhatják a munkafolyamatokat.

A felajánlott kereset függ a felkínált pozíciótól, a munkaidőtől, valamint a korábban szerzett tapasztalattól is.

A bérek még mindig átlag alatt vannak a mező- és erdőgazdaság, illetve a halászat területén is, de folyamatos emelkedés figyelhető meg az elmúlt évek adatai alapján. A bruttó átlagkereset ezekben az ágazatokban 2017 decemberében még 287 ezer forint volt, egy évvel később viszont már 313 ezer. 2020 decemberében pedig már 394 ezer forint. A folyamatos emelkedés ugyan szemmel látható, viszont egyre kevesebb a munkaerő a zöldség- és gyümölcstermelő ágazatban. Az Agrárszektor cikkéből az is kiderül, hogy nagy fizetésbeli különbségek vannak a Magyarország különböző területein dolgozó munkások között.

Míg az északkeleti országrészben nagyjából 8 ezer forint körül volt a napi bér, addig az ország középső és nyugati régióiban jellemzően napi 10 ezer forint alatt már nem mentek napszámosnak a jelentkezők. Tehát északon a mezőgazdaságból nettó 166 ezer forintot kereshettek havonta az alkalmazottak, míg máshol 260 ezer forintot is elkérhettek a jelentkezők ugyanazért a munkáéért.

A munkaerő folyamatos csökkenésével természetesen a vállalatok is tisztában vannak, így nagyobb eséllyel indítanak olyan programokat, amelyekkel huzamosabb ideig meg tudják tartani az alkalmazottakat.

Ne hagyd ki!