Egy szürke zakós férfi nők között ülve licitál egy árverésen, egy ősz, szakállas férfi épp rá mutat
Fotó: Shutterstock

Rekordévet zár a híres aukciós ház, mutatjuk a számokat

A Sotheby’s aukciós ház 277 éves története során soha nem adott még el olyan értékes műtárgyakat és gyűjteményeket, mint idén. 2021-es forgalma egy hónappal az év vége előtt meghaladta a 7,3 milliárd dollárt.



Fiatalos lendülettel

Az aukciós ház tájékoztatása szerint az idei rekorderedményhez nagyban hozzájárultak a sok esetben kriptovaluta-befektetések által meggazdagodott fiatal érdeklődők, akik nagyértékű luxuscikkekre és NFT-kre, azaz digitális műalkotásokra költötték pénzüket.

Az elképesztő forgalomhoz számos egyéni csúcs is társult:

  • Egy 1933-as amerikai, színaranyból készített érme 19 millió dollárért kelt el, jelenleg ez a világ legértékesebb érméje.
  • Egy Nike cipő, amit Kanye West viselt a 2008-as Grammy díjátadón 1,8 millió dollárt ért egy gyűjtőnek, ez szintén rekordnak számít a sportcipők, pontosabban a sneakerek piacán.
  • A legtöbb pénz, nevezetesen 4,3 milliárd dollár a modern és kortárs művészeti alkotásokból folyt be, ilyenre szintén nem volt még példa.
  • A luxusórákat, bort és egyéb szeszesitalokat, könyveket és kéziratokat árusító részlegek szintén éves rekordot könyvelhettek el.

A gyűjtemények területén is új csúcstartó született: a Macklowe kollekció összesen 676 millió dollárért kelt el. Egy olyan gyűjteményről van szó, amelyet Harry Macklowe ingatlanmágnás és volt felesége, Linda Macklowe 50 éven keresztül bővített. Miután nem sikerült megegyezniük, a válásukat felügyelő bíró arra utasította a házaspárt, hogy adják el a kollekciót, amely Alberto Giacometti, Mark Rothko és Cy Twombly remekműveit is tartalmazta.

A Sotheby’s megtartotta első NFT-árverését is, amelynek során három nap alatt 16,8 millió dollár cserélt gazdát.

További említésre méltó üzletek:

Az 1744-ben alapított Sotheby’s jelenleg 80 irodával üzemel szerte a világon, amelyekben idén további 20 árverést fognak lebonyolítani, így a 7,3 milliárd dolláros, átszámítva közel 2 380 milliárd forintos forgalom év végéig még tovább fog nőni.

Ne hagyd ki!