Különösen a helyben termeltek
Fotó: Shutterstock

Ezért baj, ha kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk

Egy friss kutatás szerint emberek millióinak rövidítheti meg az életét, hogy túl kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt. Mi, magyarok sem állunk jól az ilyen statisztikákkal.


Emberek életét hosszabbíthatja meg, ha elegendő zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás alacsony szintje évente mintegy hárommillió ember haláláért felelhet világszerte – állapították meg az amerikai Tufts Egyetem kutatói. Arról tájékoztattak, hogy sikerült bizonyítaniuk a feltételezést, hogy összefüggés lehet a szívbetegségek kialakulása és a túl kevés zöldség- és gyümölcsfogyasztás között – írja a FreshPlaza.

Az egyetem tudósai kimutatták, hogy a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkezett halálozások legnagyobb arányban a kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó országokban és régiókban fordulnak elő. Azok egyhetedéért az elégtelen gyümölcsfogyasztás, egytizenkettedéért pedig a nem megfelelő zöldségfogyasztás okolható.

A kutatók szerint társadalmi összefogással és a kutatási eredményeik világszintű ismertetésével globálisan növelhető lenne a zöldség- és gyümölcsfélékre az igény, ami több millió ember életét hosszabbíthatná meg.

Valószínűleg nem fogyasztunk elég zöldséget és gyümölcsöt

Ahogyan arról beszámoltunk, a DélKerTÉSZ reprezentatív kutatása szerint a magyarok 34 százaléka csupán heti 2-3 alkalommal fogyaszt zöldséget, amíg 31 százalékuk gyümölcsöt eszik ekkora rendszerességgel. Idehaza a lecsó alapanyagai viszik a prímet: a paradicsom, a paprika és a hagyma számít a burgonya után a legnépszerűbbnek a magyar konyhákban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása összesen fél kiló zöldség és gyümölcs fogyasztása naponta. Mint látszik, ennél lényegesen alacsonyabb lehet a hazai érték. Pedig ezek a termékek magas ásványianyag-, vitamin- és rosttartalmuk miatt a különböző szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében segíthetnek.

Jobb lehet a hazai termék

Korábbi kutatások szerint két darab gyümölcs és három darab zöldség napi fogyasztásával lehet a legalacsonyabb halálozási kockázatot elérni.

Érdemes előnyben részesíteni a helyi termékeket, hiszen gyorsabban kerülhetnek a fogyasztók asztalára, mint az importáruk. Éretteb, több egészséges összetevőt tartalmazó korukban szüretelik le őket, ellentétben a távoli vidékekről érkező termékekkel.

A felmérésből az is kiderül, hogy a hazai fogyasztók 52 százaléka hajlandó többet fizetni egy termékért, ha az magyar, valamint a többségükben az ízüket is jobbnak találják.

Ne hagyd ki!